Szinte biztos, hogy mindenkivel előfordult már, hogy az ellenfél védekező csapatában rámosolygott Torbjörn, Bastion és Symmetra triója.
Hírek
Hihetetlennek hangzik, de nem csak úgy lehet jobb egy játékos, ha egymás után nyomja a DM-eket.
Lassan elcsendesedni látszik a diskurzus a Riot és a csapatok tulajdonosai közül, de úgy tűnik született olyan kár, amit már nem lehet helyrehozni.
A hétvégén LCS döntők lesznek az óceán mindkét partján. A cél a #1 Worlds seed és a történelemkönyvek hasábjai. Krakkóból élőben jelentkezünk!
A tét 1,4 millió dollár, vajon meg tudja védeni a címét a Virtus.pro?
A magyar csapatok közül többen is vállalták, hogy röviden bemutatják együttesüket.
A League of Legends egy látványos 5v5 MOBA játék, mely a jéghegy csúcsán, a nézők számára is látható részen szórakoztató és élvezetes, de az unalmasabb stratégiai része már jóval a játék előtt megkezdődik egy-egy nagyobb szervezet számára. Ebbe tekintünk be egy picit, azaz hogyan készülnek fel a topcsapa
Az E-frag kiválasztási folyamata több lépcsős, nem lehet akárkiből kapitány!
Félre az eddigi tapasztalatokkal, Az Eichenwalde új gondolkodást és csapat összeállítást kíván, mutatjuk, hogy lehettek eredményesek rajta!