Bemutatkozott a Spirit Ritual, ami keveri a VR és az AR élményt, az egészet pedig egy szellemfotózós koncepcióra húzza rá.
Keresés
Egyre közelebb kerülhetünk Dunk és Egg újabb kalandjaihoz, ugyanis véget ért A Hét Királyság lovagja második évadának forgatása.
Megkapta végre megjelenési dátumát a CONVRGENCE, ami a S.T.A.L.K.E.R. hangulatvilágát hozza el, csak épp VR-játék képében.
Miután a nagy rivális Hasbro hatalmasat kaszált a D&D-vel, a Mattel úgy döntött, felvásárolja korábbi partnerét, és egy masszív saját stúdióval pörgeti fel a videojátékainak gyártását.
A szakértől arra figyelmeztetnek, hogy ha lehet, inkább ne ezeket a videókat mutogassuk egy fejlődésben lévő gyereknek.
A DC megmutatta a Lámpások első öt percét, és nyoma sincs benne a klasszikus szuperhősködésnek.
Megjelent a Carrier Pidge iOS-re, amit nehéz hova tenni, de legalább mókás.
Több mint 10 éve nem nyúlt hozzá az Instagram az arculatához, úgyhogy eljött az ideje, nem gondoljátok?