NiKo egy interjúban mondta el, hogy ki lenne az a játékos, akivel sosem játszott, de akitől szívesen tanulna.
Kapcsolodó Hírek
NiKo nemrég egy interjúban beszélt arról, hogy kik voltak a legjobb csapattársai, és egyszerre meglepő és mégis várható fordulat, hogy karriganről is pozitívan nyilatkozott a játékos.
NiKo egy éve ígérte meg, hogy egy interjúban egyszer mindent elmond, amit az emberek tudni akarnak róla, most pedig úgy fest, eljött ennek az ideje.
Az adatbányászok azt állítják, hogy hat új pálya is érkezik a jövő heti szezonváltással a Counter-Strike 2-be.
A világ öt legjobb csapata közül kettő is úgy döntött, hogy kihagyja inkább az ESL Pro League következő szezonját.
A ZOWIE MVM Dome-ban tartott zártkörű sajtóeseményére az Esport1 és a PC Guru színeiben voltam hivatalos még a StarLadder Budapest Major rájátszása előtti órákban, és nem csak számítóztam egyet a piacvezető termékeken, de arról is megtudtam egyet s mást, hogyan készül a kolbász, akarom mondani az egér és a monitor.
A StarLadder Budapest Major szervezői ezúttal nem a világ legjobbjainak, hanem azoknak próbálnak kedvezni majd, akik szeretnék beverekedni magukat közéjük.
Az év Counter-Strike 2 klipjében donk a Vitality játékosait leckézteti, nem kicsit, hanem nagyon.
Egy évtizednyi ládanyitás után még mindig úgy vesszük a Counter-Strike 2-ben a kulcsokat, mintha nem lenne holnap.
Egy Tencenthez köthető csapat állt elő az okostelefonokra és PC-re is elérhető Counter-Strike Online: Future nevű programmal, de a fejlesztőknek valószínűleg gőze sem volt, hogy mi az a CS valójában.
A világ jelenlegi tizenhat legjobb csapata közül csak kettő mondott nemet a PGL Kolozsvár meghívásra.
December óta játszható a többször elhalasztott Esports Manager 2026 első demója a Steamen, és némi próbálgatás után elmondjuk, milyen is a program jelenleg.