Világi csapat ez a Splyce, de szó szerint

Világi csapat ez a Splyce, de szó szerint

Az észak-amerikai együttes új felállással mutatkozott be az ESL Pro League 4. szezonjában.

A cím magáért beszél, ugyanis a Splyce lesz az első csapat, melynek egyszerűen képtelenség lesz zászlót tenni a neve mellé! A több nemzetet tömörítő szervezeteket általában az alapján sorolják be, melyik országból származik legalább 3 játékos, ha viszont 2-2-1 mondjuk az összetétel, akkor áthidaló megoldásként kaphatnak például EU-s zászlót, mint mondjuk a FaZe. A Splyce viszont már annyira nemzetközi, hogy rájuk egyszerűen nincs precedens értékű példa!

A korábbi ötösből arya és DAVEY maradt, abe és jasonR távozott, Professor_Chaos pedig edzőként tevékenykedik tovább a csapatnál. Adódik a kérdés, a három megüresedett helyre  kik is csatlakoztak hozzájuk? Talán a legnagyobb név Machinegun, aki idáig a Mongolz csapatát erősítette. Ők korábban az ázsiai régió királyai voltak, ott nyerték meg a Minort, mely segítségével mehettek volna az idei év első Major versenyének offline kvalifikációjára. Ám végül vízum problémák akadályozták meg a részvételt, annak a csapatnak akkor Machinegun és Zilkenberg voltak a vezéregyéniségei.

Másik nagy név AcilioN, aki az SK Gaming korábbi lineupját erősítette, de aztán jöttek a brazilok. Acilion utána párszor még beugrott segíteni egykori csapattársainak, de lehetett tudni, hogy aláírt a Splycehoz. Acilion-t remek IGL-nek tartják, akit skillel is megáldottak az égiek, kíváncsian várjuk, hogy hogyan tudja összefogni majd a három kontinensről összeállt csapatot.

Az utolsó név CRUC1AL, a 19 éves tehetség korábban megfordult az Orbit, a nerdRage és az Infused csapatában is, utoljára a LowLandLions színeiben játszott. Minden bizonnyal az ő kezében láthatjuk majd az AWP-t, rengetegszer láttuk már, mire képes ezzel a fegyverrel, ha elkapja a fonalat. A végső ötös tehát egyesült államokbeli, kanadai, dán, holland és mongol játékosokból áll!

A bemutatkozás eddig nem sikerült túl fényesre, három vereség mellett csupán egy győzelmet sikerült felmutatniuk az ESL Pro League negyedik szezonjának mostanáig lejátszott meccsein. Fontos azonban megjegyeznünk, Machinegun még nem tudott vízumot szerezni az Államokba, így eddig beugróval voltak kénytelenek játszani. Ettől függetlenül nem túl erős nyitás, és hogy a nehézkes kommunikáció, a rövid felkészülés, vagy esetleg más áll a háttérben, az idővel kiderül. De az már most biztos, ilyen csapat nincs még egy, a jelenlegi CS:GO mezőnyben!

Tetszett a cikk? Akkor kövess minket Facebook-on!

Kövess Minket!



Közvetítések