Mi itt az '56-os forradalom kitörését ünnepeljük, a Valve meg új CS2 frissítést dobott ki hajnalban, ami most felért egy atombombával.
Jóhiszeműen úgy keltem fel, hogy bár mi ma, október 23-án is dolgozunk, de azért mégiscsak többet tudunk ilyenkor pihenni, mint általában. Erre az első poszt amit megláttam Twitteren, az az új CS2 update volt, hiszen a Valve ahogy szokta, kidobott egy random frissítést, ami túlzás nélkül fenekestül felforgatja a játékot, vagyis annak egy részét. Javítottak kisebb hibákat a játékban, például Infernón egyes helyes láthatóságát, visszatért a Retake játékmód, de ami a legfontosabb, hogy mostantól a Trade Up segítségével is szerezhetsz kést!
Bizony, ez nem vicc. A mai frissítés után már piros és StatTrak piros skineket is trade upolhatunk, méghozzá késekre. Öt piros skin és máris tiéd egy kés, rosszabb esetben egy csúnya és olcsó, jobb esetben egy olyan, ami egy kisebb vagyont ér a piacon, legalábbis még most. A frissítés hatására ugyanis kilőttek a rózsaszín és a piros skinek árai, de már kezdenek emelkedni a lila skinek is, ellenben késből így sokkal több lesz, sokkal könnyebb is lesz kést szerezni, így sokan azt várják, hogy azok ára beszakad majd a béka feneke alá. Az biztos, hogy a néhány napja rekord magasságokat elért CS2 skin-piac a frissítés hatására 1,6 milliárdot esett, amit felfogni is nehéz, főleg, hogy ezt a Valve direkt módon, irányítottan hozta össze. Nem egy véletlenről van szó, nem egy kiszámíthatatlan hiba okozta a bezuhanást, hanem a Valve legújabb hivatalos ötlete, amit valaki kitalált, valaki elfogadott és valaki le is fejlesztette.
Szép zuhanás, köszi Valve
A kérdés már csak az, hogy ezt tényleg komolyan gondolták?
Csak néhány kés ára a sokból, amik azonnal bezuhantak a frissítést követően