A negyeddöntőkkel folytatódott a kijevi CS:GO-torna: lássuk, mi történt a szombati nap folyamán!
A hétvége első napján az egyenes kieséses szakaszára fordult a StarSeries döntője: a negyeddöntőket rendezték a kijevi CS:GO-tornán. Az első és a második nap masszív meglepetéseket hozott, sőt, a pénteki decider meccseken is volt, ahol borult a papírforma, szombaton azonban már mindenhol az esélyesek bizonyítottak. Lássuk az eredményeket!
Cloud9 2:1 FlipSid3
A HellRaisers, illetve a Na'Vi révén a torna hazai játékosainak nagy része már csütörtökön búcsúzott, így a FlipSid3-ra került a sor, hogy megmentsék az ukránok becsületét. A csoportkör harmadik fordulójában jött is a bravúr: legyőzték a FaZe-t a továbbjutásért vívott csatában, a playoff azonban már számukra is a végállomást jelentette. 8:16-os overpass után egy hasonló arányú trainnel ugyan még tudtak egyenlíteni, mirage-on azonban már kegyetlenül bedarálta Bl4d3-éket (interjú) a mostanság kiváló formát futó Cloud9, 16:5 lett az utolsó kör Stewie (interjú) és n0thing (interjú) csapatának.
NiP 2:1 Astralis
Az első playoffkör talán legnagyobb rangadóját a NiP és az Astralis játszotta. A svédek eddig nagyon meggyőzőek, a GODSENT-et nagyon simán verték a közvetlen továbbjutásért, míg karriganék (interjú) a torna egyik esélyesének számító Na'Vit küldték haza korábban, hogy aztán a TyLoo ellen tegyék biztossá a folytatást. A negyeddöntőben az Astralis kezdett jobban: cache-t egészen simán, 16:6-ra hozták dev1ce-ék (interjú). GeT_RiGhT (interjú) és a többi nindzsa azonban innentől belehúzott: előbb 16:12-re nyertek duston, overpasson pedig esélyt sem adtak, 16:6 lett a döntő forduló eredménye.
G2 2:0 EnVyUs
A G2 számára nagyon könnyen meglett a továbbjutás a B csoportban, az EnVyUsnak azonban többek között az esélyesnek tartott Virtus.pro-t is le kellett győznie ahhoz, hogy itt lehessen. Francia házi rangadó következett tehát a legjobb nyolc között, amely néhány hónappal ezelőtt egyértelműen kennyS-éknek állt volna (interjú), ScreaM-ék (interjú) azonban bizonyították, hogy jelenleg ők a jobb francia csapat. Még ha két szoros fordulóban is: duston 16:14-re, cobblestone-on 16:13-re nyertek.
Heroic 1:2 dignitas
A Heroic óriási meglepetésre megnyerte azt a C csoportot, ahol a Na'Vi és a "honfitárs" Astralis is ott volt, a negyeddöntőben azonban egy másik dán együttes, a dignitas már megálljt parancsolt nekik. Snappiék (interjú) mindent megtettek pedig, 11:16-os cobblestone után még egyenlíteni tudtak 16:12-es nuke-kal, a döntő fordulót azonban mirage-on Magiscb0Yék (interjú) nyerték 16:12-re.
Folytatás ma az elődöntőkkel és a döntővel!
- 11:00 - Cloud9 vs. NiP
- 14:30 - G2 vs. dignitas
- 18:00 - DÖNTŐ