Hétvégén Europe Summer Championship, nézzük, milyen paklikkal próbálkoznak majd a játékosok.
Előző hétvégén tartották a Hearthstone Championship Tour nyári szezonjának amerikai döntőjét, ahol HotMEOWTH szerezte meg a győzelmet, és ezáltal bejutott a novemberi világbajnokságra. Most pedig az európaiak következnek: szombaton és vasárnap jön a Europe Summer Championship fináléja, ahol nyolc játékos küzd majd meg a harmadik európai bejutó helyért a BlizzConra. Ők lesznek azok:
- Georgec (Egyesült Királyság)
- Likeabawse (Görögország)
- Ikealyou (Lengyelország)
- Grayj (Ukrajna)
- Viper (Németország)
- DrHippi (Ukrajna)
- Dizdemon (Franciaország)
- Cerasi (Németország)
Publikusak már a versenyzők paklilistái, így vethetünk egy pillantást a deckekre is. Érdemes is, hiszen megfigyelhető némi változás a metában!
- A Warrior, a Shaman és a Druid továbbra is kihagyhatatlan - ahogy egy hete az amerikai mezőnyben, úgy most is mind a nyolc játékosnál szerepel ez a három kaszt.
- Mindössze egy játékos választotta a Warlockot. Pedig korábban egyértelmű "negyedik erőnek" számított a fenti kasztok mellett.
- A Hunter egyre inkább jön fel. A játékosok háromnegyede választotta valamelyik változatát a lineupba.
- Meglepően sokan hoznak Miracle Rogue-ot, öt játékos döntött ezen deck mellett. Nem hiába mondják, hogy a deck reneszánszát éli.
- A mostanában feljönni látszó Mage csak három játékosnál szerepel.
- Paladint mindössze egy játékos hoz, Priestet pedig ezúttal sem láthatunk majd a mezőnyben.
Vasárnap tehát kiderül, ki képviselheti még Naiman és Thijs mellett Európát a Hearthstone világbajnokságon, ahova egyébként az októberi Last Call versenyekről további egy-egy játékos jut majd még be minden régióból.