Megvan a World Series of Sealed 2.0 indulóinak névsora

Megvan a World Series of Sealed 2.0 indulóinak névsora

Lesz itt pakli draft, tétemelés, fogdások és persze a HS kártyák is röpködni fognak.

Ahogy arról már beszámoltunk, újabb érdekes versenyt hozott össze Reynad és csapata, a mai nappal elrajtol a WSOS 2.0! Az egyedi versenyen ötvözik majd a póker illetve a Hearthstone előnyeit, 8 játékos ül majd az asztal köré és egy többszintű versenyen vesznek feszülnek egymásnak. Lesz majd itt pakli draft, tétemelés, fogdások és persze a HS kártyák is röpködni fognak.

A játék elsőre bonyolultnak tűnhet, de csak meg kell nézni Reynad videóját és mindenkinek nagyon gyorsan leesik majd, hogy mit is kell csinálnia a játékosoknak.

 

Gyakorlatilag minden játékos kap 1000 aranyat, amit felhasználhat mindenféle fogadások megkötésére. Ezek után a versenyzők különböző kiegészítőkből kinyithatnak egy előre meghatározott számú kártyacsomagot és a kapott kártyákból építik fel a legerősebb deckjeiket. Ezek után a játékosok addig játszanak majd, amíg el nem fogy a pénzük és akinek a második nap végére a legtöbb aranya lesz, az lesz a bajnok.

Az első verseny résztvevői közül többen is visszatérnek, köztük a tavalyi döntős StrifeCro és Zalae, mellettük pedig több ismert és népszerű streamer is feltűnik majd, úgymint Trump, Forsen, Eloise, Dog és a profi pókeres ElkY, a mezőny pedig Reynaddal együtt lesz teljes!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

 

Kövess Minket!



Közvetítések