DeadFox és a HellRaisers ma kijuthatnak Moszkvába!

DeadFox és a HellRaisers ma kijuthatnak Moszkvába!

Az EPICENTER selejtezők döntőjében a kazah válogatottakkal teli Tengri lesz az ellenfél.

Egyetlen mérkőzés választja el a HellRaisers csapatát attól, hogy kijussanak az év egyik legnagyobb versenyére! Az 500 000 dolláros EPICENTER moszkvai döntőjét két hét múlva rendezik, a hat meghívott csapat már önmagában garancia egy izgalmas versenyre. Ott lesz az SK, a Virtus.pro, a NiP, a fnatic, a Na'Vi és a G2, valamint két kvalifikációról bejutó csapattal lesz teljes a nyolc fős mezőny.

Európából már eldőlt, hogy a dignitas jut ki, a Független Államok Közösségéből azonban még nincs meg a győztes, erre pályázik a HellRaisers és a Tengri egyaránt.

A HellRaisers jó formában várja az összecsapást, hiszen még a csapatnak még mindig van esélye továbbjutni az ESL Pro League csoportköréből, a legutóbbi fordulókban szép eredményeket értek el Európa legjobbjai ellen. A főpróba azonban nem sikerült a legjobban, a HR legutóbb két szoros mapon ugyan, de kikapott az EnVy-től.

A Tengri szintén szép meneteléseket tudhat maga mögött, gondoljunk csak az Adrenaline Cyber League dobogós helyezésére, vagy éppen az ELEAGUE kvalifikációs szereplésükre. A kazah válogatott körül kialakult botrány azonban őket is elérte, hiszen két játékosuk (HObbitt és fitch) szintén a pályán volt a csalás idején.

Hasonló pályát futnak tehát a csapatok, mindkettő felfelé ívelő csapat, ahol a főpróba egy kicsit félresiklott. A továbbjutó kilétét egy Bo3 döntő határozza meg, melyet ma este 20 órától élőben is követhettek az EPICENTER magyar csatornáján!

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések