Úgy tűnik máris eldöntötték, kit küldenek el a fnatic-ból!

Úgy tűnik máris eldöntötték, kit küldenek el a fnatic-ból!

KRIMZ igazolása ugyan még csak pletyka szinten mozog, sokan már azt is tudni vélik, kinek kell távoznia a csapattól.

KRIMZ igazolásának híre pillanatok alatt végigsöpört a közösségen, cáfolni azonban senki nem kívánta a történteket, ennek hatására sokan már kész tényként kezelik, elhagyja a GODSENT csapatát és visszatér a fnatic-hoz, korábbi sikereinek színhelyére.

Az azonban egyelőre kérdés, kinek a helyét is veszi át a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy világ egyik legjobb support játékosa a szintén hasonló poszton játszó, ám egyelőre ingadozó teljesítményt nyújtó fiatal svéd játékos, Lekr0 helyét veszi majd át.

Ha igaznak bizonyulnak a legújabb átigazolási pletykák, azzal a fnatic visszaszerezheti automatikus Major pozícióját, és a GODSENT-nek kellene indulnia a Minoron.

Olyan vad találgatásokba már nem is bocsátkozunk, ha év végén ígéretükhöz híven tényleg leigazolják rain-t a FaZe-ből wenton helyére, micsoda álomcsapattal utaznak majd a Majorra!

Egyelőre marad a találgatás és a várakozás, hiszen ha tényleg sort kerítenek a cserére, azt még a héten végig kell zongorázniuk!

UPDATE: Végbement a csere, KRIMZ és Lekr0 tényleg csapatot cseréltek!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések