A statisztikák alapján a HR-nek kellett volna nyernie a Minort!

A statisztikák alapján a HR-nek kellett volna nyernie a Minort!

A csapatszintű statisztikákban a HellRaisers bizonyult a legjobbnak, az egyéni értékekben DeadFox is remekelt!

A PGL EU Minor versenyén a HellRaisers végül pokoli csatában, kiélezett három mapon szenvedett vereséget a GODSENT együttesétől a három napos küzdelem döntőjében. Az atlantai út persze nem forgott veszélyben, de mégiscsak rossz egy erős kezdés után elveszíteni a finálét, pláne úgy, hogy a HellRaisers volt a jobb csapat.

És nem csak szerintünk, de a statisztikák szerint is, hiszen a HLTV értékei alapján a HR kiemelkedett a mezőnyből:

K/D különbségben ugyan egyetlen egy killel jobb lett a GODSENT, de a sokkal fontosabb K/D arányban és a csapat ratingben egyaránt DeadFox-ék bizonyultak a legjobbnak.

Ha már DeadFox, szerencsére az egyéni statisztikák között is találunk olyan kategóriát, ahol a magyar AWP-s klasszis teljesítményt nyújtott, például a K/D arányt nagyban elősegítő halálozási értéket.

Bizony, a torna alatt DeadFox halt a legkevesebbszer, ha a körönkénti átlagot nézzük, ami a kimentett AWP miatt is extrán fontos, de azt is megmutatja, hogy az esetleges válasz fragekből mennyire jól jön ki, illetve milyen jól helyezkedik after plan szituációkban és retake-eknél.

Természetesen az AWP killek tekintetében is az élen találjuk Bencét. Akár a teljes számot, akár a körönkénti átlagot vesszük, ott van a Top5-ben mindkét kategória listáján.

A túlélésnél már említettük a válasz fragek fontosságát, most pedig a nyitókat kell kiemelnünk, hiszen úgy tűnik, DeadFox entryzett a leghatékonyabban az egész torna mezőnyéből. Az esetek kétharmadában győztesen került ki a kör eleji lövésváltásból, ami könnyen kiszámolható, három körből kettőben emberelőnyt jelentett csapatának.

Ebből azért szépen lehetett építkezni, nem is csoda, hogy a HellRaisers a legjobb csapat volt ezen a Minoron, és ki is jutottak Atlantába!

Tetszett a cikk? Kövesd az Esport1-et Facebook-on!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések