Nem adta fel, most egy kézzel osztja a fejeseket

Nem adta fel, most egy kézzel osztja a fejeseket

A súlyos baleset következtében lebénult a bal karja, mégsem adta fel kedvenc játékát.

Körülbelül 7 hónappal ezelőtt egy motoros közlekedési balesetben lebénult egy Reddit felhasználó és Counter-Strike rajongó bal karja. Szörnyű csapás ez, nehéz lehet ezt még feldolgozni is, azonban az első gondolata hősünknek mégis ez volt:

„A francba, soha többé nem tudok a CS:GO-val játszani!”

Majd pár hónap elteltével próbából mégis bejelentkezett egy Deathmatch szerverre a szeretett FPS-ben. Mozogni persze a lebénult bal karja miatt nem tudott, egy helyben állt és várta, hogy valaki arra tévedjen. Ezután gondolt egyet és elővette az MMO egerét, ami egy Razer Naga Chroma, kifejezetten MMO-ra kifejlesztett eszköz volt.

A periférián 12 programozható gomb található, ezért egy kis konfigurálás, beállítás és újra tudott mozogni a játékban! A bal kezével ekkor már képes volt néhány gombot megnyomni a billentyűzet legszélén.

„Egy pár nap eltelt, mire megszoktam, de aztán eldöntöttem, hogy kipróbálom az MM-et.”

Elővett egy másik CS:GO fiókot, aminek a rangja Silver Elite Master volt.

„Tudtam, hogy soha nem fogok már azon a szinten játszani, mint azelőtt, de elégedett voltam.”

Kitartása példaértékű mindenki számára, ő egy igazi gamer aki, OneHandFPS névvel, jelenleg Gold Nova 3-as szintre küzdötte fel magát és az ép társakat megszégyenítően fragel:

Követhetitek, vagy megnézhetitek csatornáját a Twitchen és a YouTubeon is.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Közvetítések