Nem csak a kvalifikáción, de a Major csoportkörén is csavartak egyet!

Nem csak a kvalifikáción, de a Major csoportkörén is csavartak egyet!

Svájci formátummal érkezik a december offline kvalifikáció, és 2017 Major tornájának csoportkörében is ezt a formátumot alkalmazzák majd.

A svájci rendszer lényege, hogy a csapatok minden körben velük azonos mérlegű együttessel kerülhetnek csak össze. Az első forduló után a győztesek a győztesekkel, a vesztesek a vesztesekkel kerülnek össze. Aztán a két győzelmesek ismét csakis egymással, az egy győzelmesek szintén maguk közül kapnak csak ellenfelet, mint ahogy a győzelem nélküliek is.

A formátum szépen hozza egy szintre az azonos formában teljesítő együtteseket, az ESL One Köln előtt egyszer már bizonyította a rendszer, tökéletesen működik a selejtezőben. Az persze, hogy a Majoron is beválik-e, már egy másik kérdés, hiszen ezek a meccsek egytől egyik Bo1-ben zajlanak!

És azért egy Major csoportkörben egy fokkal komolyabb a tét, mint a kvalin és nem valószínű, hogy szerencsés, ha az első fordulóban mindenki játszhat mindenkivel. Vélhetően a 16 fős mezőnyt két nyolcas csoportra osztják majd, és ezeken belül indul csak a svájci sorsolás, ezzel pedig egyszerre a rájátszásbeli ágak is kialakulnak. Három forduló ugyanis elég ahhoz, hogy a nyolc csapat közül négy továbbjutásra, négy pedig kiesésre álljon.

De vissza a Major kvalira, ez ugyanis egy sokkal aktuálisabb kérdés jelenleg. Ahogy már említettük, a kölni Major előtt már megtapasztalták a csapatok ezt a svájci formátumot! Vannak, akiknek kellemes emlék, és akad, akiken legutóbb is kifogott a random Bo1-ek sora. A FaZe és a mousesports nem panaszkodhat, ők sima 3:0-ás eredménnyel vették legutóbb is az akadályt, az EnVyUs és az OpTic 3:1-es statisztikája szintén lazának mondható. A dignitas és a G2 Köln előtt a tűzzel játszott, csak az utolsó forduló mindent eldöntő mérkőzésén tudták kiharcolni a továbbjutást.

A HellRaisers, Cloud9, TyLoo trió szintén eljutott az utolsó körig, ám 2:2-es állásnál nekik nem sikerült a győzelem, így a Majorra való kijutás, mindhárman az utolsó pillanatban véreztek el. Az Immortals, valamint a Renegades számára lehet a legkeserűbb a svájci rendszer emléke, hiszen sima 1:3 után mindketten hamar búcsúztak. Az új verseny azonban új lehetőséget hoz majd, a nyolc továbbjutó helyért ismét izgalmas csatákra számítunk!

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések