A FlipSid3 a Rocket League új bajnoka, íme a döntő legszebb gólja és védése!

A FlipSid3 a Rocket League új bajnoka, íme a döntő legszebb gólja és védése!

Amszterdamban tartották a Championship Series második évadának fináléját.

Amszterdamban rendezték a Rocket League Championship Series második évadának fináléját, ahol négy európai és négy amerikai csapat küzdött meg a bajnoki címért. Az már a torna előtt biztos volt, hogy címvédés nem lesz, hiszen az első szériát megnyerő iBUYPOWER - most már G2 Esports - nem jutott be a rájátszásba.

A nyolcas döntő double elimination rendszerben zajlott, az egyenes ágon fináléba jutó Mockit Aces csapatának pedig elég lett volna egyet megnyernie a két darab Bo7 összecsapásból a végső diadalhoz. Az alsóági győztes FlipSide3 - akiket éppen a Mockit vert az elődöntőben - azonban hihetetlenül összeszedetten játszott, így hiába lőtt Paschy90 ilyen gólokat, végül a FlipSid3 örülhetett.

Azért érdemes megemlékezni a védelmekről is: Markydooda itt például a torna védését mutatja be éppen.

A FlipSid3 tehát visszaverekedte magát az alsóágról, és a döntő mindkét mérkőzését megnyerte, így ők lettek a Champsionship Series második évadának bajnokai!

Mockit Aces 0:2 FlipSid3 Tactics
(1:4, 1:4)

A nyolcas döntő összdíjazása 125 ezer dollár volt - a FlipSid3 csapata ebből 50 ezret vihetett haza.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Üzlet - Amit a hőpapír címkékről tudni kell

Lehet, hogy nem is tudatosul bennünk, de a mindennapokban gyakran találkozhatunk az öntapadós etikett címkékkel. Például amikor vásárolunk a boltban és elolvassuk az élelmiszerek adatait, amik rendszerint ilyen címkéken szerepelnek, vagy amikor a zöldségekre, gyümölcsökre címkét ragasztunk, miután lemértük őket. Ez utóbbi a sportos és egészségtudatos emberek számára biztosan nem ismeretlen!

Üzlet - Ami a sportolónak az erőnlét, az a szerszámgépnek az akkumulátor!

Ahogy egy sportoló sem vághat neki felkészületlenül egy versenynek, úgy egy szerszámgép sem hozhatja ki magából a maximumot, ha nincs megfelelően feltöltve az akkumulátora. A sportban és a szerelésben is kulcsszerepet játszik az energiaszint – előbbinél az izomerő, utóbbinál a feszültség és az üzemidő számít.

Közvetítések