A kínai botrány rávilágított a HS versenyek egyik nagy hiányosságára

A kínai botrány rávilágított a HS versenyek egyik nagy hiányosságára

Nagy port kavartak a CN vs. NA Tournamenten történtek, de talán sikerült felhívni a figyelmet egy komoly hibára.

Az elmúlt napok egyértelműen a CN vs. NA Tournamenttel kapcsolatos botrányról szóltak a Hearthstone-világban, miután kiderült, hogy a játékosok nem megfelelő zajszűrés mellett játszottak, így extra információkhoz juthattak a verseny kapcsán. A verseny a kínai csapat győzelmével zárult, de ők is elismerték, hogy befolyásolták őket a körülmények.

A történet nemcsak egyszeri esetként jelentős, hanem kiválóan rávilágít a Hearthstone-versenyek egy jellegzetes hibájára is. Ennek kapcsán megszólalt a 2015-ös világbajnokság döntőse, Hotform is, aki elmondta, hogy szinte minden versenyen vannak hasonló problémák - még ha nem is ilyen mértékben.

"A legalapvetőbb hiba, amit elkövetnek a nagyobb tornákon is, hogy a játékosok látják a kommentátorokat és a közönséget. Ha a játékosok egy helyiségben vannak más emberekkel, akkor információhoz tudnak jutni pusztán azzal, hogy ránéznek a casterekre vagy a szurkolókra."

Hotform szerint a legnagyobb, legnívósabb versenyek sem kivételek ilyen tekintetben.

"Ez még a legnépszerűbb HS tornákon is előjön, mint a BlizzCon vagy a SeatStory Cup. A streamekből talán nem egyértelmű, de a SeatStory Cupon a játékosok egy üvegkalitkában ülnek, közvetlenül a kommentátorok előtt. A casterek reakciói az ellenfél köre alatt rengeteg információt adhatnak adott esetben. Arról nem is beszélve, hogy akár előzetesen is megbeszélhetnek ilyesfajta csalást."

Hogy mi lenne a megoldás? Természetesen a játékosok jobb "elszigetelése".

"A versenyszervezőknek fel kell fogniuk, hogy a játékosoknak teljesen elkülönítve kell lenniük, egy olyan szobában, ahol nem látnak és nem hallanak semmit a "külvilágból". Ilyen tekintetben a Hearthstone komolyabb feltételeket követel meg, mint más játék, ha el akarják kerülni a csalást."

Mindenképpen érdemes lesz figyelni, hogy hosszú távon lesz-e bármiféle hatása a történteknek a Hearthstone versenyekre.

Kövess Minket!



Közvetítések