A vízumszörny ismét támad, ezúttal a Thresh God maradt le első amerikai szerepléséről

A vízumszörny ismét támad, ezúttal a Thresh God maradt le első amerikai szerepléséről

Madlife-nak nem érkezett meg időben az amerikai vízuma, így a tegnapi első mérkőzésén nem tudott részt venni a Gold Coin United színeiben.

Tegnap lépett volna először színpadra Madlife új csapatával, a Gold Coin United-dal, akikkel az NA Challenger Series-ben vesznek részt. Madlife azután hagyta ott előző csapatát, a CJ Entust, miután azok kiestek a koreai LCK-ből.

MadLife: "Azt mondta, 'Megvagy!' és öt másodperc múlva meghalt valaki!"

Még kedd este írta ki twitterére, hogy nem fog tudni részt venni az első mérkőzésen, így valakinek be kell majd ugrania helyette, de arra kérte rajongóit, hogy ettől függetlenül szurkoljanak csapatának.

Ami talán érdekesség lehet az ügy szempontjából, az az, hogy Madlife január 6-án még nem tudta pontosan, hogy mikor lesz az első mérkőzése az új csapattal, legalábbis egy rajongó kérdésére ezt a választ adta, így lehet, hogy ez is szerepet játszott abban, hogy nem lett végül időben vízuma. Amíg nem látjuk ismét színpadon, nézzük meg, miért is ő a Thresh God.

Tetszett a cikk? Kövesd az Esport1-et Facebook-on!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések