A Riot az oceániai Challenger Series játékosainak kb. 40%-át kitiltotta különböző okok miatt, nagy az emberhiány így a ligában.
Nemrégiben az oceániai Challenger Series mezőny majdnem felét kitiltitta a Riot Games különféle okok miatt. A League of Legends történetében ekkora volumenű rendszabályozás még nem nagyon volt, főleg nem profik között.
Összesen 16 játékos érintett az ügyben, ami a teljes játékosbázis kb. 40 %-a, a 8 csapatból. A tiltások okaként több mindent fel lehet sorolni, de a leggyakoribb a "negatív hozzáállás és viselkedés", illetve boostolás, időtartamaik szintén változóak, két héttől kezdve akár egész szezonra érvényesek.
A legjobban érintett csapat a SIN Academy, akik így 3 játékosukat is "elvesztették" és nem csak pár hétre, hanem az egész szezonra. A Legacy Genesis 2, míg a Team Regicide 1 játékosát is eltiltották a teljes tavaszi szezonra. A Regicide ezen kívül kapott még 2 rövidebb, két hetes tiltást is, ami azt jelenti, hogy erre az időszakra pusztán két ember elérhető az eredeti felállásból.
Összesen 7 játékos kapott teljes splitre vonatkozó tiltást, amiből 3 egész évre szól.
A Riot állítása szerint, szorosan együttdolgozik az érintett csapatokkal és próbál segíteni nekik a kiesett játékosokat pótolni. A papírforma szerint a mai napon ugyanúgy megy tovább a Challenger Series, kérdés, hogy ezek után kik fognak játszani.