Mindenképpen érdemes vetni egy pillantást az amerikai Winter Playoff egyik legkülönlegesebb paklijára!
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, DrJikininki győzelmével zárult a hétvégén rendezett amerikai Winter Playoff. Nem ő az egyetlen azonban, aki örülhet, hiszen mellette DocPwn, Tarei és Fr0zen is utazhatnak majd március végén a Bahamákra az év első világbajnoki selejtezőjére.
Amnesiac nem most fogja megmutatni, hogy jobb játékos Pavelnél
Nem jött össze a Top 4 az amerikai játékosnak a Winter Playoffon - íme a továbbjutók és a győztes paklik.
Komoly téttel bíró versenyről lévén szó, a játékosok nem most álltak neki a bátor kísérletezésnek - legalábbis a többség, Fr0zen ugyanis bevetett egy olyan paklit is, melyet nem nagyon láthattunk még komoly tornán. A Luminosity Gaming játékosa Water Warriornak nevezte el a decket, melyhez honfitársától, Purple-től vette az inspirációt. És hogy miért pont Water Warrior? Azért, mert a két "vízi" kasztra, a kalózokra a murloc-okra épít.
Ha tehát nagyon hivatalosak szeretnénk lenni, akkor Pirate Murloc Warrior lenne a pakli elnevezése, ami alapjait tekintve egy natúr Pirate Warrior, némi murloc-adalékkal. A különbséget lényegében öt kártya jelenti: ezek az Anyfin Paladin lényegét is képező lapok, vagyis a 2 Bluegill Warrior, a 2 Murloc Warleader, valamint egy Finja, the Flying Star.
A deckben van egy hatodik murloc is, Sir Finley Mrrgglton, aki természetesen alapkellék a Pirate Warriorba, ezért sem számít újdonságnak. Itt azonban van benne egy kis extra szinergia a Murloc Warleaderrel - igaz, Finjával már kevésbé jó előszedni. Utóbbi persze így is remek lap, hiszen a másik két murloc előkeresésével már sokkal jobban járunk - már csak azért is, mert ezáltal tovább szűkítjük a decket, nagyobb eséllyel felhúzva azokat a kivégző lapokat, melyek a körök múlásával egyre fontosabbá válnak.
A fenti pakli tehát részese volt annak a lineupnak, mellyel Fr0zen egyenesen a Top 4-ig menetelt a Winter Playoffon - a Warrior mellett Aggro Shamant, Reno Mage-et és Reno Warlockot használt.