Többmilliós szerződést kötött a G2 és a Vodafone

Többmilliós szerződést kötött a G2 és a Vodafone

A G2 Esports már eddig is partner volt a Vodefone-nal, de most egy újabb 2 évre szóló szerződést írtak alá, hihetetlen pénzért.

A világ második legnagyobb telefonszolgáltató cége, a Vodafone már korábban - pontosabban tavaly februárban - megegyezett a G2 Esports csapatával. A napokban ezt a szerződést megújították még két évig. 

Ez a szerződés leginkább a spanyol piacra fókuszál. Néhány forrásból azt is megtudhatjuk, hogy ez a szerződés két éven keresztül évi 1 millió dollárt jelent a csapatnak.

Ennek tekintetében persze a G2-nak két külön csapata is lesz, akik a G2.Vodafone néven fognak versenyezni. League of Legends csapattal eddig is rendelkezett a Vodafone által támogatott csapat, de a CS:GO-ban újoncnak számít majd a spanyol ötös.

A LoL csapatuk a legrangosabb spanyol ligában, az LVP-ben (Liga de Videojuegos Profesional) fog indulni. 2016 áprilisában a Vodafone elindított egy TV-sorozatot, ami napi szinten mutatja be a G2.Vodafone játékosainak mindennapjait.  

Ugye a G2 rendelkezik már egy nagyon erős CS:GO csapattal, de úgy látszik, a francia ötös után már egy spanyollal is rendelkeznek, és talán velük is meg szeretnék hódítani a világot. 

Carlos "ocelote" Rodríguez, a csapat alapítója ezt nyilatkozta:

Ezzel a legújabb megállapodással, amit a Vodafone-al kötöttünk még szorosabbá tettük az együttműködésünket. Nagyon boldogok vagyunk, hogy egy ilyen neves partner is mellénk áll és segíti a fejlődésünket.

Ebből is látszik, hogy a telefonszolgáltatók is nagy hangsúlyt fektetnek az esport-ra. Gondoljunk csak Koreára, ahol nemrég a LoL döntőt két telefontársaság csapata vívta.

Jön a telefontársaságok háborúja, avagy a világ két legjobb LoL csapatának döntője

Az SKT-t már ismertük eddig is, a kT pedig kimondottan azért jött létre, hogy beleköpjön az SKT levesébe, a döntőben most lesz erre lehetősége is.

Jó azt is látni, hogy egy spanyol gyökerekkel rendelkező csapat annak érdekében, hogy az ország kiemelkedőbb játékosai is reflektorfényt kapjanak, új csapatot is alapít. Rendkívül jó ötlet volt ez a G2 vezetőségétől és a Vodafone-tól is.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések