Viszlát Azubu és a Hitbox - Jöhet az első gambling stream platform a Smashcast

Viszlát Azubu és a Hitbox - Jöhet az első gambling stream platform a Smashcast

Az Azubu renoméja romokban, a Hitbox meg haldoklik, a kettő együtt talán újjászülethet.

Az Azubu és a Hitbox nincs többé, de aggodalomra semmi ok, nem számolják fel őket csak az ázsiai nagy testvér úgy-ahogy van megvette a Hitbox-ot és ahelyett, hogy beolvasztotta volna, inkább úgy döntött, hogy dobja a régi márkanevet és egy újat hoz létre. Így jött létre a Smashcast. A felvásárlás jó döntés volt az Azubu részéről, hiszen így új piacot nyithat Európára mivel az oldalt eddig Kínán, Koreán és talán Brazílián kívül nem igazán lehetett népszerűnek mondani. A lépés a Hitbox-nak is jól jött, mert a legújabb hírek alapján az oldal sokat vesztett a nézői közül, a vezetőség egy ideje elkezdett csúszni a dolgozók bérével, sőt ha ez nem lenne elég, akkor az egyik korai befektető is kivette a tőkéjét a cégből, ami nagyjából 7,5 millió dolláros érvágás volt a cégnek. A márka váltás pedig megint csak az Azubu-nak jön jól, hiszen az nemrég felröppent egy pár botrány, miszerint az oldal nem mindig fizetett a partnereinek, köztük az SKT csapata is megszakította a kapcsolatot velük pénzügyi gondok miatt. Akkor történt meg az, hogy Faker átment a Twitchre és egy óra alatt majdnem összeomlott a rendszer mert annyian nézték.

Fakerre majdnem kétszer annyian kíváncsiak, mint az EU LCS-re!

Faker alig egy hete streamel a Twitch-en, de máris sokkal többen kíváncsiak rá, mint az LCS-re!

De visszatérve, a Smashcast a két platform pozitív tulajdonságait akarja egybeforrasztani. A dizájn letisztult lesz és egyszerű, érkezik egy nézői interakciós eszköz a Hype-O-Meter, ami gyakorlatilag olyan, mint a Facebook Live lebegő emoji cucca, ja és persze mostantól ezt is össze lehet majd kötni a Discord-dal. Emellett a Hitbox szervereivel együtt jött a bécsi főhadiszállás is, ahol eddig is tök jó dolgokat találtak ki a fejlesztők és ezt a részt meg is akarják tartani. Martin Klimscha, a cég európai feje erről a következőket mondta:

"A bécsi központunk a jövőbeli terveink egyik kulcshelyszíne lesz, ahonnan minőségi segítséget nyújtunk majd a közvetítő és kiadó partnereinknek. Az egyik legfontosabb célunk, hogy differenciáljuk magunkat a versenytársainktól mind technológiai szempontból, amiben benne van a 4K és a 360 VR stream lehetősége is, mind pedig mint szolgáltató."

Maga az oldal hirdetési irányvonala is megváltozik. Jönnek a szponzor alapú hirdetések, a virtuális termékek eladása és szerencsejátékok is terítékre kerülnek. 2018-ra az e-sport fogadások bevétele meghaladhatja a 200 millió dollárt, ha a Smashcast lesz az első oldal, aki erre specializálódik, akkor egy csinos kis szeletet kifaraghat magának ebből a tortából. Ha pedig a nézők itt fogadnak, akkor nagyobb eséllyel fognak ott ragadni, hogy nézzék a közvetítéseket. Ez így minden oldalról nyert meccs. Az mondjuk még kérdéses, hogy a millió dolláros költségvetési jogokat miből fogják fizetni, de ki tudja, lehet hogy a Twitchnek fel kell kötni a gatyáját?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések