Új támogatóra talált a mousesports csapata a Dr Pepperben

Új támogatóra talált a mousesports csapata a Dr Pepperben

A két cég együtt szeretne tenni a német e-sport közösség fellendítéséért.

Mindig jó látni, ha egy nemzetközileg is elismert, sikeres brand áll be egy-egy e-sport rendezvény vagy csapat mögé, hiszen ebből is látszik hogyan terjeszkedik az ipar. Ezúttal a Dr Pepper tett újabb lépést az e-sport ringben, ahol a német mousesports csapatát támogatják majd "a meleg nyári napokon és azon túl".

A német szociáldemokraták e-sporttal kampányolnak

Az SDP már e-sporttal is kampányol.

Németországban mostanság egyre jobb helyzetbe kerül az e-sport, hiszen a multinacionális cégek mellett már a politika is foglalkozik vele. Éppen ezért nem meglepő, hogy újabb cégek szeretnének nagyobb szeletet hasítani maguknak az egyre gyorsabban növekedő tortából az országban.

A Dr Pepper több, mint öt éve támogat különböző kisebb-nagyobb e-sport rendezvényeket Németországban és most úgy érezték, hogy eljött az ideje valami nagyobba is belecsapni. Ennek az elhatározásnak az eredménye lett az, hogy a mousesports csapatát kezdték támogatni, akik szintén egy német szervezet és több játékban is képviselik magukat igen szép eredményekkel.

A mousesports ügyvezető igazgatója, Cengiz Tüylü a következőket mondta a megállapodásról:

A Dr Pepper Németország több mint öt éve támogatja a versenyszerű videojátékot, rendeztek több versenyt is League of Legends, Dota 2 és Hearthstone játékokban Dr Pepper Allstar Tournamentset név alatt. A Dr Pepper többször is bizonyította, hogy komolyan érdeklődnek az e-sport közösség iránt és igen büszkévé tesz minket, hogy mi lehetünk az első német csapat akikkel együtt dolgoznak ezen. Ez egy rendkívüli nyár kezdetét jelenti és boldogak vagyunk, hogy a Dr Pepper itt van velünk ezen az úton hogy a sok játék mellett ihassunk valami remeket is!


Forrás: mousesports

Az üzlet részeként a Dr Pepper mint kiemelt támogató jelenik meg a mousesports csapatánál, ez pedig hatással lesz a csapat mezeire is, melyeket először a jövőheti ESL Pro League döntőben, Dallasban láthatunk majd. Emellett fontosnak tartják, hogy ne csak a játékosokat, de a közösséget is támogassák, ezért a következő hetekben, hónapokban sok színes programot és nyereményjátékot ígérnek a közösségi oldalakon.

Sven Markschläger, a Dr Pepper képviselője a következőket tette hozzá:

A versenyszerű videojátékok hatalmasat nőttek népszerűségben. Ez egy váltás a szórakozásban és a kultúrában. A Dr Pepper Németország büszke, hogy a mousesportsszal köthet megállapodást és velük együtt tehetik meg a következő lépést a közösségben, melynek a Dr Pepper hosszú évek óta részese.

Ráadásul ezzel együtt az is bejelentésre kerül, hogy idén első alkalommal CS:GO-ban is megrendezik a Dr Pepper Allstar Tournamentset, mely újabb lehetőséget jelenthet a német e-sport közösségnek, valamint a cég szponzorálja majd az ESL ONE Kölnt is, tehát elmondhatjuk, hogy igen mélyen benne van már a cég a német e-sportban.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Üzlet - A tisztaság fenntartása a modern környezetben

Manapság a tisztaság fontos szerepet játszik a közösségi és munkahelyi terek életében. Egy tiszta környezet nemcsak a higiénia miatt lényeges, hanem hozzájárul a hatékony munkavégzéshez és a jó életminőséghez is. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az iroda vagy intézmény rendezett állapota mennyire képes befolyásolni a dolgozók produktivitását.

Üzlet - Amikor az élelmiszer útja is tervezett

Egy jól működő ellátási lánc kicsit olyan, mint egy összeszokott csapat. Akkor teljesít jól, ha minden szereplő tudja a dolgát. Az élelmiszerek feldolgozása, hűtése és tárolása ritkán kerül reflektorfénybe, pedig sok múlik rajta.

Üzlet - Az 50 feletti férfiak vitalitása

Amikor az öregedésről van szó, sokan automatikus energiaszint-csökkenést feltételeznek az 50 év feletti férfiaknál. Tényleg így van? A valóság az, hogy az életkor előrehaladtával új egyensúlyi állapot érhető el, ha figyelmet fordítasz tested jelzéseire és életmódodra. Az életminőség javítása számos módon lehetséges, és lehet, hogy néhány módszer meglepetésként fog hatni.

Közvetítések