Egy kapitány jegyzetei: "Hősi halál"

Az ITFA világbajnokságon is csoportutolsóként végzett a magyar válogatott. A fiúk az életükért küzdöttek és hősi halált haltak.

Egy Kapitány Jegyzetei: "Hősi halál…"

Elérkezett hát az utolsó ITFA világbajnoki mérkőzés. A siralmas kezdést követően a franciák ellen már egészen jól ment a játék, az ellenfél is dicsérte a masszív kis csapatunkat, de sajnos a két 1-0-ás vereség azt jelentette, hogy egy Venezuela elleni dupla győzelem és a csillagok kedvező együttállása is kell a továbbjutáshoz. Na meg persze az, hogy az előző Copa America győztese ellen valamit előhúzzunk a hátsó zsebből, amit eddig rohadtul benne felejtettünk. Az előjelek nem voltak túl kedvezőek, a nyaralások, munkák, családi elfoglaltságok miatt összesen 11 embert tudtunk összekaparni a mérkőzésre és az is kiderült, hogy Ajlik Csabinak a netkapcsolata igencsak vézna lábakon áll, csak abban reménykedhettünk, hogy talán a második félidő végéig nem dobja majd ki a játék. Aztán fél órával a meccs előtt jött a mentőötlet. Reaktiváljuk a gyenge formája miatt az U21-be száműzött Pedro-t. Nem nagyon volt más opció. Talán bejön...

Az első mérkőzés elejétől kezdve látszott, hogy jobbak vagyunk. A dél-amerikai csapatnak csak egy-két kontrára futotta, szépen építgettük a támadásokat, de a helyzetek sajnos szokás szerint kimaradtak. A végén már bekapcsolt a „nincs veszíteni valónk” üzemmód és a kapujuk elé szegeztük a venezuelai csapatot, majd a 94. percben jött a dráma. Rácz Bandi egy szerencsésen hozzá visszapattanó labdát ellőtt és az a hosszú alsóban kötött ki… A csapat visít, ordít. Megvan a meccs. Egy lépéssel közelebb vagyunk.

A második mérkőzésen a dél-amerikaiak felébredni látszottak, pontosabban mi voltunk azok, akik sokkal pontatlanabbul játszottunk, de az első félidőben még mindig 0-0 volt az eredmény, szinte azonos statisztikákkal a két csapatnál. A második félidőre elkezdett megélénkülni a játék. A 70. perctől ziccerek itt-is ott-is. Sasi Rácz Banditól kapott szenzációs labdát, de a karaktere nem igazán akarta azt tenni, amit a gazdája kigondolt, a labda a kapu mellett hagyta el a játékteret. Ezt követően érkezett a hidegzuhany a 87. percben. Egy védelmi hibát az ellenfél tökéletesen kihasznált, szépen kijátszották, berúgták. 1-0 oda. A 92. percben még ott volt a lábunkban az egyenlítés. Előbb a középhátvédből csatárrá reformálódott Norbi rontott 100%-os helyzetben, majd a kapusról kipattanót Pedro próbálta a hálóba helyezni, de a lövés helyett gurítás sült ki a lehetőségből, amit a gólvonalon álló védő a lelátóra küldött. Maradt az 1-0.

Összességében ezen a két mérkőzésen mutatta az igazi arcát ez a társaság. A fiúk az életükért küzdöttek és hősi halált haltak. Egy igen nagy skalpot sikerült behúzni, hiszen Dél-Amerika egyik legjobb csapata ellen voltunk partyban. Természetesen a srácok mind nagyon elkeseredettek és magukat okolják (Pedro pl. kijelentette, hogy innentől a klubcsapatában sem hajlandó támadót játszani és a védelemben fog szerepet vállalni), de ez nem baj, hiszen van önkritikájuk és a hibákból lehet tanulni.

A gyengébb 2. meccstől függetlenül (ahol bár gyengébben ment a játék, de több nagy ziccerünk is volt) büszkék lehetünk a fiúkra, tényleg mindent megtettek a továbbjutásért.
Azt már csak a krónikák kedvéért mondom el, hogy még a dupla győzelemmel is kiesett volna a magyar csapat, hiszen Kína 6-0-ra verte a Franciákat és 4-0-ra Venezuelát egy-egy vereség mellett, tehát sajnos még nekik is 10 pontjuk lett a végén…