Hirdetés

Felkavarták az állóvizet a LoL szcénában, a RIFT Esports 3 játékost cserélt

Sokáig csend volt a hazai profi LoL háza táján körül, mindenki a legjobb csapatot akarja összerakni az év második felére.

NÉZD MOST AZ ESPORTGURUN!

Rainbow Six: Siege European League 2021

Vitality vs. unKnights

Hirdetés

Mikó "UnCo" Márton már nem egy új név a hazai League of Legends közegben, legalábbis azok számára, akiknek az érdeklődése nem áll meg a játékosoknál. Ő az az ember, aki mindig a háttérből dolgozik, így munkássága nem az első dolog lesz, ami feltűnik egy csapatnál, de ez mit sem vesz el fontosságából. 

Anno a magyar profi csapatok között az egy egyik elsőnek a megalapításában és menedzselésében is részt vett, a Team HOPE (nem összetévesztendő a Team HoP-pal - a szerk.), ha csak pár hónapig is, de elég szép eredményeket ért el itthon és nem nagyon volt ellenfele. Később ott volt a háttérben a Team Horizon Reapersnél is, majd nem sokkal ezután szerencsét próbált szintén menedzseri pozícióban a myRevenge-nél is.

 

Ez a csapat jutott ki elsőként egy nagyobb nemzetközi verseny offline LAN-jára, amikor megjárták a SEC döntőt Belgrádban, tavaly novemberben. Sőt ez a csapat lett az első olyan LoL csapat Magyarországon, akik hivatásos játékosként fizetést is kaptak azért, hogy versenyekre készüljenek és a játékkal foglalkozzanak. Ha mindez még nem lenne elég, Benji átigazolásakor is ő volt még a myRevenge menedzsere, így az első magyarországi hivatalos átigazolás is az ő nevéhez fűződik, amit a THR csapatával sikerült nyélbe ütni. Egy rövid külföldi próba után most azonban a RIFT-nél folytatja pályafutását.

Ami a csapat többi részét illeti, a MEB óta sok idő eltelt, több versenyen is láthattuk őket, többféle felállásban. Azóta a teljes csapat lecserélődött, LifeFish-től is elbúcsúztak megkérdőjelezhető viselkedése után, de nincs itt már Koeles sem, SaS Cool is más vizeken evezik, Dugó és Tobi a jó fiú pedig még korábban köszöntek el. Ekkor arról is volt szó, hogy a kettéoszlott csapat két része összecsap majd a MEB helyért, de végül a levált rész nem tudott kiállni csapattal, így maradt a RIFTnél a MEB hely joga. 

Szóval hogy is néz ki az új csapat? Valahogy így.

A felső ösvényre frissen igazolt át wAZIER a WiLD-ból, valamint a dzsungelbe Domee, szintén a WiLD-ból, így kérdéses, hogy velük mi lesz, mivel Adm sincs már a csapatnál, gyakorlatilag az alsó ösvény párosa marad csak meg, vagyis hi im mate és hextasy. Bár a képeken nem láthatni, de a középső ösvényen Kußu fog garázdálkodni, bndi pedig analyst lesz, visszaadva ezzel korábbi helyét Kußunak. Az alsó ösvény párosát a képek alapján Frenna és Geller fogják alkotni. Geller eddig UnCo előző csapatát, a myRevenge-et erősítette egészen sokáig. Sikerült alaposan felforgatni a magyar a mezőnyt ezzel a felállással, hiszen több csapatból is érkeztek új emberek. A csapat egyébként most volt edzőtáborban a Balaton mellett és miután beszéltem a csapat edzőjével, noizR-rel, elmondta, hogy elégedett az eredménnyel. A srácok nagyon jól teljesítettek, egy-két hiba még akad itt-ott, de semmi olyan, amit idővel ne lehetne kijavítani.

Kérdés, hogy mire lesz majd elég ez a felállás, meg tudják-e állítani a THR-t, akiknek az utóbbi időben nem ment annyira jól a szekér. Az idei SEC döntőn negyedik helyet értek el győzelem nélkül, a nyári Mondocon kvalifikáción pedig kikaptak az ex-HoP-tól 2-0-ra a felső ágon, így bármi megeshet. Mikó Márton eddigi munkásságát látva, szinte biztos, hogy szeretné majd ezt a gárdát is nemzetközi vizeken evezni. De addig is, ott a bejelentett KGames, még bármikor jöhet a MEB 2. szezonja meg esetleg még egy SEC, szóval hol van még az év vége... 

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Hirdetés
Hirdetés
A hozzászólás nincs engedélyezve
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés