PGL Major: hihetetlen az eddigi teljesítménye Coldzerának!

Ezúttal nem olyan statisztikát kell keresni, ahol ő az első, hanem ahol nem ő az első!

Coldzera vagy godzera? Lassan tényleg megváltoztathatná a nevét a brazil srác, hiszen embertelen, amit ő művel a pályán. Ha megnézzük az utóbbi pár hónap statisztikáit, az SK rendre megnyeri a versenyeket, ebben pedig óriási szerepet játszik Marcelo ”coldzera” David.

PGL Major: kevés, de nagy meglepetés a második napon

Véget ért a PGL krakkói Majorének második napja, ezzel együtt pedig túl vagyunk a csoportkör második fordulóján is. Íme, az eredmények!

Ha megnézzük az SK mostani Major szereplését, akkor eddig nagyon jól állnak, 2-0 a mérlegük. Ha megnézzük ezeknek a meccseknek a kiértékeléseit, coldzera toronymagasan kiemelkedik. Az első, PENTA elleni 16:13 alkalmával coldzera 1.72-es értékelést kapott, míg a második fer ”csak” 1.13-mat. A második, Astralis elleni meccsen még nagyobbat játszott a brazil, 2.08-al zárta a meccset, míg a második újra fer lett, ezúttal 1.38-al. A két meccsben még az volt a közös, hogy mindegyiken 35-35 fraget lőtt coldzera. Ez egy gyors matekkal kiszámítóható, hogy két pályán összesen 70 (!) frag. Ez egy hatalmas szám, főleg úgy, hogy emellett mindössze 25 alkalommal halt meg.

Ha ránézünk a PGL Major Kraków 2017 statisztikáira, elsőre tényleg keresni kell azt, ahol nem coldzera az első. Neki van a legmagasabb átlag értékelése (1.88), a legnagyobb KD különbsége (+45), a legtöbb kiosztott sebzés/kör (120.2), a legnagyobb sebzés különbség/kör (magyarul: mennyit kapott és mennyit adott) (+58.5), ő lőtte a legtöbb fraget (70) és neki van körönként átlagosan a legtöbb killje (1.32).

Coldzera nem csak a statisztikák ura, rengeteg szép megmozdulást láthattunk tőle. Például ezt a dezi 3k-t.

Ha így folytatja és megnyerik a Majort, akkor egyértelműen ő lesz a torna MVP-je, sőt, nagy eséllyel fog pályázni a 2017-es év legjobb játékosa díjára is. Magyar közvetítést ITT, az angolt pedig ITT találjátok meg. Érdemes nézni a versenyt, hiszen értékes ládákat kaphattok.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!