Az AUG, mint egy kegyetlen lézerfegyver?

Az AUG, mint egy kegyetlen lézerfegyver?

3 éve az AUG egy olyan buffot kapott, ami szinte egy lézerfegyverré tette azt. Tekintsük át rövid történetét!

Az AUG-ot alapjáraton egy mid-range sniper fegyvernek találták ki, aminek relatív kicsi a szórása és egész gyors a tüzelési sebessége. De, volt egy időszak, amikor az AUG túl olcsó volt ahhoz képest, amit csinált. Szinte egy garantált headshot masina volt és sosem kellett aggódnod a szórása miatt, hiszen az kb. egyenlő volt a nullával.

Ennyit változott a TEC-9 megjelenése óta

Bemutatjuk a TEC-9 történetét megjelenésétől a mai napig bezárólag.

2014. február 5-én a Valve egy nagyobb patch-et adott ki, ahol néhány hibát javítottak ki, valamint az akkori karácsonyi dolgokat vették ki. Ekkor érkezett a változás mind az AUG-ra, mind a terrorista oldali megfelelőjére az SG-553-ra. Mindkét fegyver tüzelési sebességét megnövelték és csökkentették a szórását. A CT oldalon lévő fegyver nem annyira elterjedt, hiszen ár-érték arányban nem a legjobb. Ekkoriban még az újratöltési ideje is nagy volt, szóval tényleg nem érte meg vásárolni. Ezek után érkezett a megváltás, konkrétan egy lézerfegyvert csináltak az AUG-ból.

A videóban is látható, hogy iszonyat gyorsan lő a fegyver, szinte 0 a szórás és eszméletlenül gyorsan táraz. Egyből minden pálya CT oldalú lett, hiszen szinte mindenki AUG-ot vett. Az egyetlen feladat, amit végre kellett hajtani, hogy kör elején megvásárold, aztán ha meglátsz egy ellenfelet, a célkeresztet ráviszed és ráülsz a bal klikkre. Semmi spray kontrollra nem volt szükséged, főleg ha még zoomban is voltál, mert úgy esélytelen volt hibázni vele. A CS:GO-nak mindig is voltak gyengébb és erősebb fegyverei, de ez azonban túl erősre sikerült még azokhoz képest is.

8 nappal később, február 12-én a Valve csökkentette a tüzelési sebességét normálisra, így már nem funkcionált korábbi lézerünk. De ha már belelendültek, akkor cserébe azt is csökkentették, hogy zoomolva milyen sebességgel futhatunk vele. Most már ez csak egy szép emlék és akármikor, amikor az AUG-ot buffolják a játékosok nagy része reménykedik, hogy hasonló változtatás megy majd végbe vagy csak annyira változtatják, hogy ne legyen ennyire használhatatlan, mint amilyen jelenleg.

Ti szoktátok használni az AUG-ot?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!