PGL Major: Már a negyeddöntőben kiesik valamelyik nagy esélyes

PGL Major: Már a negyeddöntőben kiesik valamelyik nagy esélyes

Miután a csoportkör lezajlott, jöhettek a negyeddöntők párosításai. Még mindig keressük az állunkat!

A negyedik nap egyik legnagyobb meglepetése talán az volt, hogy a reformálódó svédek legyőzték a rivális franciákat Overpass-on 16-10-re, így a fnatic kiejtette a G2-t a Majorről. A hazai pályán játszó lengyelek is bebiztosították a helyüket, miután ők is szintén 16-10-re legyőzték a Cloud9 csapatát. Az Immortals egész könnyedén 16-6-ra verte a FlipSid3-ot, ezzel megszerezve az utolsó helyet a legendák közt.

Jöhetett a sorsolás, ami után nem nagyon találtunk szavakat. Gambit talán egy nagyon jó meccset fog játszani a feltámadó fnatic-kal, míg ezen az ágon a másik meccs, ami talán egyben a legnagyobb meglepetés, hogy az SK Gaming és az Astralis a verseny két nagy esélyese már a negyeddöntőben találkozik. A másik ágon az eddig csodálatos teljesítményt nyújtó BIG a szintén jól teljesítő Immortals csapatával küzd majd meg az elődöntőbe jutásért. A lengyel Virtus.pro North ellen játszik majd és a VP, ha kicsit összekapja magát, jó eséllyel indulhat majd a döntőbe jutásért, ugyanis bátran kijelenthetjük, hogy a könnyebb ágra kerültek ahol bárkit megverhetnek. A felső ágon az SK és a dánok párharca lesz a gigászok csatája, ugyanis, aki ott nyer, valószínű a döntőig fog menetelni szintén.

esport, Counter-Strike: Global Offensive, CSGO, PGL, Major, Krakkó, Quarterfinals, Negyeddöntők, SK, Astralis, Gambit, Fnatic, BIG, Immortals, North, Virtus.pro
Forrás: PGL

Az látható, hogy a legnagyobb gond az SK - Astralis páros egy ágra tételével van, hiszen a legtöbb rajongó biztosra vette, hogy az elmúlt fél évben látottak alapján ez a két csapat játssza a döntőt most, de erről le kell mondanunk. Igencsak sajnálatos, hogy ilyen korán elhullik valamelyikük a versenyből, de nincs mit tenni. Így is érdekes rájátszást kaphatunk, ha a gyengébb és feltörekvő csapatok jól szerepelnek majd, esetleg meglepnek minket, de valljuk be, mindenki a brazilokat és a dánokat akarta látni döntőzni.

Pasha azt nyilatkozta, hogy ugyanolyan hihetetlen érzés lesz majd hazai közönség előtt játszani, mint mikor 2014-ben Katowicében bajnokká avatták őket. Kíváncsian várjuk, hogy a Virtus.Pro összekaparta-e magát és most végre felér a csúcsra az atlantai bukás után, mert eddig eléggé felemás volt a játékuk.

A meccsek menetrendje egyébként a következő lesz, érdemes felírni ezeket az időpontokat a naptáratokba (közép-európai nyári idő szerintiek)!

Péntek:

13:00 Gambit - fnatic
16:30 Astralis - SK
20:00 BIG - Immortals

Szombat:

16:30 Elődöntő
13:00 North - Virtus.pro
20:00 Elődöntő

Vasárnap:

15:00 Showmeccs
17:30 Döntő

Amennyiben követnétek a Major közvetítését, azt megtehetitek magyar vagy angol nyelven is a megfelelő linkre kattintva!

Ti örültök ezeknek a párosításoknak? Mit gondoltok, ki lesz az a 4 csapat, aki a döntőbe jutásért fog majd játszani?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!