Az e-sport közösség is megoszlik Olimpia kérdésben

Az e-sport közösség is megoszlik Olimpia kérdésben

A TEO feltette a kérdést, hogy ott kell lenni az e-sportnak az Olimpián vagy sem? De most minket kérdeztek meg.

A The Esports Observer oldal arra szakosodott, hogy az e-sport világot a gazdasági oldalról fogja meg. Leginkább a szponzorációkkal, a költségvetésekkel, a versenyek és a csapatok hátterével foglalkoznak. Viszont minden héten feltesznek egy kérdést, amiben a közösségtől várnak választ olyan kérdésekre, amik az e-sport világgal kapcsolatosak. A mostani kérdés csavart egyet egy örök kérdésen. Miszerint az e-sportnak ott kellene-e lennie az olimpián? De most nem azok véleményére voltak kíváncsiak, akik a másik oldalon vannak, hanem a miénkre, hogy szerintünk odavaló-e ez a dolog? Az eredmény pedig meglepő lett.

Ezek szerint ti a mi közösségünk is megosztott ezzel kapcsolatban, pedig valahogy bennem midig is az volt, hogy ez egy valid cél. Hogy ezért próbálunk meg dolgozni, most pedig egy kicsit kiderül, hogy nem is mindenki akar odamenni.

Pedig az Alibaba szervezet már a második World Electronic Sports Games versenyét akarja szervezni és arról tárgyal az Ázsiai Olimpiai Bizottsággal, hogy a 2022-es Ázsia Játékokon az e-sport érem sportág legyen. Sőt a 2017-es Asian Indoor & Martial Arts Games-en, mint demonstrációs sport lesz ott. Persze az nemzetközi Olimpiai Bizottság főtitkára, Thomas Bach azért megmondta, hogy ő nem lát kapcsolódási pontos a tradicionális sportok és az elektronikus világ között.

Lehet e-sport az olimpián, de nem most

Ben | 17/06/02 07:23 Az e-sportok esetében mindig is sarkalatos kérdés volt, hogy az elektronikus játékok profi versenyzői sportolók-e, hogy a játékokat lehet-e sportágaknak tekinteni? Ha azt vesszük alapul, hogy ebben is a fizikális és mentális képességeinket használjuk azért, hogy legyőzzük az ellenfeleinket, akkor a válasz egyértelműen igen.

De mindezek után lássuk, hogy az e-sport közösségben miért oszlik meg ez a tábor ennyire. Miért zavarna valakit ha az e-sport ott lenne az Olimpián és miért akarja a másik csoport, hogy mindenképpen ott legyen.

A pozitív oldal

Szerinte az itteni sportolók is úgy készülnek, mint a rendes sportágak profijai és olyan teljesítményük van, amire egy átlagos ember nem képes.

A következő úriember szerint is ott a helyük, de ő azt hozza fel, hogy sok olyan sportág van, ami csak azért létezik még, mert az Olimpia felkarolta. Ha az nem lenne már nem léteznének, mert nem tudnak megváltozni úgy, ahogy a világ változik.

A negatív oldal

Szerinte a mi világunk sikere nem függ a tradicionális sportoktól. Vagy legalábbis nem kéne, hogy függjön. (Ebben egyébként maximálisan egyetértek, még akkor is, ha szerintem jó lenne az olimpián szerepelni - a szerk)

Itt a nemleges válasz indoka, hogy nagyon nagy kulturális különbségek vannak, amiket nem lehet átlépni.

Nos ezzel nem igazán lehet vitatkozni, ebben teljesen igazat kell adni. Az Olimpia a nemzetek között zajlik. Az e-sport pedig már a kezdetek óta globális. Nemzeti szintre vinni már visszalépés lenne.

Nekem eddig mindig az volt a fejemben, hogy az egyik célom az, hogy megpróbáljak magamhoz mérten mindent megtenni azért, hogy az e-sport egyszer majd ott lehessen az ötkarikás játékokon. De ezek után azt látom, hogy a közösség nem osztja ezt az álmot, legalábbis nem olyan mértékben, mint én. Meg kell, hogy mondjam az érveik teljesen jól kigondoltak és egy kicsit én is elgondolkodtam a saját álláspontomon és meg is kérdőjeleztem őket, de ettől függetlenül még mindig azt hiszem, hogy eljön majd az a nap, amikor ott leszünk az Olimpián, legalábbis én ezt szeretném.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!



Kövess Minket!



Üzlet - GPS-nyomkövetővel a család biztonságáért (x)

Mobiltelefonok, tabletek, okosórák - egyre több olyan eszköz jelenik meg, amely a számítástechnikát apró, mobil formában teszi elérhetővé, hogy aztán megkönnyítse és biztonságosabbá tegye a mindennapi életünket.

Üzlet - Ezért vagyunk oda még felnőttként is a kisautókért (X)

A kisautók a gyerekek kedvenc játékai közé tartoznak. Azonban sok felnőtt szívében is különleges helyet foglalnak el. Sokan közülünk emlékeznek arra, hogy milyen örömmel játszottunk ezekkel a szépen kidolgozott játékokkal, és hogy mennyire büszkék voltunk a gyűjteményükre.