A Valve véget vet a Steam csoportos spameknek

A Valve véget vet a Steam csoportos spameknek

A sokakat érintő spamelést több újítással kívánják megállítani.

Az utóbbi hetekben nagyon elszaporodtak a mindenféle scammer Steam csoportok, melyeknek az egyetlen célja az volt - már azon kívül, hogy az átlagfelhasználót bosszantsák -, hogy pénzt vagy tárgyakat húzzanak ki belőlünk. Millió egy ilyen csoport alakult, ahová később botok hívtak meg véletlenszerűen egyszerre nagyon sok felhasználót annak reményében, hogy bármilyen értéket el tudjanak lopni a mit sem sejtő játékosoktól. Szerencsére a Valve felfigyelt erre és most változtatnak a csoportmeghívásokon.

A Valve javítja a BIG bugot

A béta tesztelőknek szánt frissítésben tűnt fel a lehetséges megoldás.

A Valve is észrevette, hogy egy ideje anonim személyek botokon keresztül hívnak meg Steam felhasználókat mindenféle csoportokba, melyek fő ismertetőjele, hogy valamilyen ígéret hangzik el a nevében (ingyen pénz, skinek, ládák, kulcsok). A szimplán játszani kívánó userek pedig folyamatosan kapták az ilyesfajta szennyet, csalit amire bizonyára páran rá is haraptak. Emiatt kellett megváltoztatni a meghívásokra vonatkozó szabályokat a csoportokban, így legyen az nyilvános, korlátozott vagy zárt csoport, mostantól csak a barátlistánkon szereplők tudnak meghívni minket.

Ezzel a huszárvágással pedig véget is ért, legalábbis egy időre biztosan, a Steam csoportos spamek kora, beköszönthet a béke. Persze a Valve nem áll meg itt, ugyanis elhatározták: utána mennek a visszaélő csoportoknak és megszüntetik az összeset, amellett hogy feltérképezik a csalókat.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések