A Pentakill dalszövegek apró célzások lennének? Talán igen

A Pentakill dalszövegek apró célzások lennének? Talán igen

A már harmadik életévét taposó Pentakill dalszövegei több olyan utalást is tartalmaznak, mely a számok megjelenésekor még nem létező karakterekre vonatkoztak. Most átveszünk párat ezek közül.

A Pentakill banda immáron két albummal rendelkezik, és mindkét alkotás meghódította az iTunes top listáit, maguk mögé utasítva megannyi valóban létező zenekart is. Az első album a Smite and Ignite nevet kapta, míg a legújabb családtag a Grasp of the Undying címmel büszkélkedhet.

A Pentakill úgy lett első az iTunes rock listán, hogy nem is létezik a zenekar

Kissé ironikus, hogy egy banda, esetünkben a Pentakill, úgy lett első az iTunes rock listáján és betört a brit top 40-be, hogy igazából nem is léteznek.

Azonban, ha egy kicsit belebújunk a dalszövegekbe, azt vehetjük észre, hogy itt-ott párhuzam áll fent néhány hős és három-négy sor között. Erre a témára természetesen a League of Legends teoristái rávetették magukat, és elkezdődtek az összekapcsolások.

Az első ilyenhez azonban vissza kell mennünk kicsit az időben, egész pontosan 2014 májusáig, amikor is kiadták a legelső Pentakill albumot. Ezen az albumon volt a Lightbringer című szám, melynek néhány sora így szól:

"Those cravens back-stabbed me, deceived me.

Never shall I tolerate their crimes again.

Now let the hunt begin.

7,000 souls scared and daunted; such a tale of woe.

Not too long ago, this village was a golden scene of hope."

Nagy vonalakban arról szól ez a rész, hogy nem visel el több bűnt, ideje, hogy elkezdődjön a vadászat, 7000 lélek ijedt meg, és hogy ez a hely nem olyan régen még a remény legfőbb színhelye volt. Ki is lehet az, aki nem visel el több bűnt, árulást, lelkek köré épül az alaptörténete, továbbá járt az Áldott-szigeteken, amire jó eséllyel az utolsó sor utal.

Kalista. Kalista története szerint tábornok volt, egy olyan király unokahúga, akinek birodalmát már rég elfeledték. Kalista-t uralkodója világ körüli útra küldte, hogy keressen gyógyírt a megmérgezett királyné számára, és ekkor akadt rá az Áldott-szigetekre, ahol hajlandóak lettek volna meggyógyítani a királynét. A hírrel Kalista vissza is sietett a birodalomba, de a királyné ekkor már halott volt. A király ragaszkodott hozzá, hogy halott kegyesét próbálják meg feltámasztani, így Kalistával és Hecarimmal hajóra szállva visszatértek a szigetre. Az itt kialakult öldöklés végül tönkre tette a sziget békéjét, és így alakult ki az Árny-szigetek.

Ám 2014 májusában Kalista még sehol sem volt a játékos bázis számára. Az ő kiadására csak fél évvel később került sor 2014 novemberében. Hivatalosan soha senki sem mondta a Riot részéről, hogy szándékos célzás lett volna, ám aki ismeri már egy kicsit a céget, az tudhatja, hogy előszeretettel csinálnak ilyen dolgokat, a Lightbringer című szám pedig teljesen olyan, mintha Kalista történetéről szólna. De haladjunk tovább van még egy-két érdekes részlet.

Az új album Tear of the Goddess című dalában szintén felfedezhető néhány érdekesség. Ez a dal jó eséllyel a frissen leleplezett karakterről, Ornnról szól, ugyanis több dolog is hozzá köthető.

"Keepers of old,

Keep us from cold.

Let us fight once more,

'Til our honor is restored."

Ezek a szavak talán egy rémült freljordi lakos szájából hangzottak el, miközben Freljord félisteneihez fohászkodott. Mivel Ornn az egyik legközkedveltebb közülük, így az emberek jó eséllyel őt hívják, ha bajba kerülnek. Ezenfelül a szöveg több helyen is említ lángokat, amivel ugye kovács mivoltából kifolyólag Ornn is dolgozik.

De van ugyanebben a számban egy részlet, ami talán egy egyelőre csak tervezés alatt álló hősre utal.

The unknown terror

That lives below.

Breaths the flames from the dying suns

And lives to wake the dying ones."

Freljord igen részletes háttértörténettel rendelkezik, nagy háborúkról, az Őrzőkről és megannyi népéről. Ezek a sorok egy ismeretlen veszedelemről szólnak, valakiről aki alul él, belélegzi a tüzet a haldokló napokból. Elsőre ez egy elég veszedelmes teremtménynek hangzik, és könnyen lehet, hogy az is, mivel a Riot világában megannyi hatalmas szörnyszülött van, ám az is lehet, hogy egy az Őrzők közül. Viszont egy másik számban, a "The Bloodthurster" szövegeiben úgy tűnik, hogy ez a szál folytatódik tovább. 

"You tried to break our will but you failed

Calling the serpentine flame

Until we were just dust and remains."

Ez a "serpentine flame" jó eséllyel, a föld alatt lakozó lényre/lényekre utal, akik elszívják a tüzet, és megpróbálnak feltámadni. Mivel a szerpentin jelzőt kanyargós utakra, vagy papírszalagra szokták használni, lehetséges, hogy a lény akiről szó van egy tűzkígyó, ami már csak azért is illene bele a képbe, mert Freljord egy jeges világ, a tűz pedig tudjuk hogyan hat a jégre.

Következő és egyben utolsó érdekességünk a Mortal Reminder című dalban található. Ez a nóta egy harcos szemszögéből íródott, aki az ellen küzdött, hogy szülőföldjét elpusztítsák. 

"As the masses came

Like a shadow through this land

They laid siege to all we ever had.

I stood strong, I was honor bound.

I stand defiant, I stand ever proud.

I am the chosen.

I am the guardian.

The guardian."

"Ahogy a tömegek jöttek, mint egy árnyék ezen a földön, mindenünket ostromolták, amink csak volt." Egy igazi pusztítást örökít meg ez a dal, és könnyen lehet, hogy az Áldott-szigeteken történt mészárlás egyfajta folytatása ez. Amikor Hecarim hátba szúrta Kalistát, akkor elindult a sziget pusztulása, a harcos pedig akiről szól a dal, talán Kalista egyik hű katonája, vagy az Áldott-szigetek egyik védelmezője, akit egyszer majd viszontláthatunk a liga hősei között. A történetbe teljesen jól beleillene.

Zárásképpen szeretném kiemelni, hogy amit most felemlegettünk mind beindítja az ember fantáziáját, ám ezek a közösség által kreált teóriák, a közösség által belelátott dolgok, és sok helyen meglehetősen zavarosak is. Ám Kalista Lightbringer szerepléséből kiindulva még akár bármelyik meg is állhatja a helyét. Azonban, amíg ki nem ad a Riot egy olyan karaktert, ami megtestesíti valamelyik részletet, addig mindegyik csak egy lehetőség, egy nagy kérdőjel, hogy vajon ez mi akar lenni, ám pontosan ezért érdekesek.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Közvetítések