Elhunyt barátja emlékére szervez versenyt egy redditező

Elhunyt barátja emlékére szervez versenyt egy redditező

Egy mentális egészséggel foglalkozó alapítványnak gyűjt pénzt, hogy mások ne járjanak úgy, mint ő.

Heteken át tartó küzdelem és egy álom vált egyik pillanatról a másikra valósággá egy srácnak, aki adománygyűjtő bajnokságot szeretett volna szervezni barátja emlékére. Blurrr története igen megrázó pillanatképpel indul, ugyanis június 14-én legjobb barátja, a 15 éves "Wilde" öngyilkosságot követett el. Sajnos már nem bírt el betegségével, a depresszióval, így ennek áldozatává vált. Blurrr-t természetesen ez megviselte, nem is igazán tudta feldolgozni a történteket napokon át, ám legnagyobb szerencséjére ezt a tragédiát sikerült valamilyen pozitív dolog felé terelnie: úgy döntött, hogy adományt gyűjt a Mental Health Foundationnek (egy mentális egészségügyi ellátással foglalkozó brit alapítvány), még pedig kedvenc játékát, a CS:GO-t felhasználva. Így jött az ötlet, hogy szervezne egy versenyt, amit közvetítenek Twitchen és a versenyzők és nézők adományozhatnak. A cél pedig 500 angol font lesz.

Ez egy igazán szép terv volt, próbálta egymaga megoldani a szervezést, de egy ponton a feladat kezdett túl nőni rajta. Közeledett a verseny időpontja is (ez a mostani hétvége, augusztus 12-13. - a szerk.) és még messze nem állt jól az esemény szénája. Ekkor döntött amellett, hogy az r/GlobalOffensive reddit fórumon is elmeséli a történetét, hátha talál valamilyen támogatást. Egészen eddig a pontig annyit sikerült elérnie nagyobb külső segítség nélkül, hogy a Boomeo és neL (francia újságíró, a flickshot oldal alapítója) szerezzen az eseménynek egy kis figyelmet. Ezzel együtt a verseny díjazását is hellyel-közzel biztosította: a győztes csapat az SK, a CLG és talán a G2 felajánlásából szerezhet majd mindenféle kiegészítőket, illetve ha meg tudják majd oldani a felek, akkor a döntő után NiP és CLG játékosok ellen játszhatnak majd.

Comment from discussion My Last Chance..

A reddites posztjából az eddig leírtakat tudtuk meg, azonban ami ezután következett, az mindenki számára példa értékű KELL hogy legyen! Rengetegen írtak neki a következő órákban, sorra jelentkeztek a játékosok versenyezni (a helyek be is teltek) és mindenféle felajánlás érkezett. Cory "Megaman" Gilbert, egy észak-amerikai kommentátor például jelezte, hogy szívesen dolgozna a közvetítésen és feláldozza a nemes célért szabadidejét, teljesen ingyen. Csak ezután jött a meglepetés még, ugyanis a FACEIT is beszállt! Felajánlották, hogy odaadják azt a pénzt, amit összesen gyűjtenének. Ez már önmagában egy szép gesztus, de ezenfelül biztosítják a szervezés lebonyolítását, médiatámogatást és azt, hogy további versenyek esetén is bármit megadnak neki, amire csak szüksége van.

Comment from discussion My Last Chance..

A közösség valami elképesztően támogató az egésszel kapcsolatban, egyetlen irigykedő vagy gyűlölködő komment sem született ezidáig, amit nagyon jó látni. Az emberek együtt örülnek annak, hogy ilyen jól alakultak a dolgok és mindenki gratulál Blurrr-nek, hogy képes volt a gyászát valami kreatívba és konstruktívba fordítani, amivel másokon segíthet. Ez pedig láthatóan arra motiválja őket is, hogy segíteni akarjanak. Igazán szívmelengető látni, hogy egy ekkora közösséget, mint ami a CS:GO körül van be lehet ám fogni hasznos dolgokra is és együtt mennyi mindent el tudunk érni, ha figyelünk a másikra és segítjük egymást.

A versenyről, ahogyan fent is említettük, lesz közvetítés is, ezt az alábbi csatornán tekinthetitek meg. Illetve, ha szeretnétek segíteni Blurrr-nek, hogy elérje a célját, akkor ezen a linken támogathatjátok az adománygyűjtést és nyugodtan szóljatok az ismerőseiteknek, hogy van egy ilyen kezdeményezés, ami a depressziós embereken segítene! Illetve, ha ismertek a saját társaságotokban olyan személyt, aki hasonló mentális problémával küzd, akkor feltétlen segítsétek, hogy mihamarabb kezelést kapjon és felépülhessen!

WildesCommunityTournament - Twitch

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!