Broxah még Jensennél is durvább KDA-t rakott össze

Európa egyik új csillagának nagyon bejött az első LCS szereplése.

Pár hete beszámoltunk Jensen nagyon szép teljesítményéről, amikor is 7 mérkőzés során összeszedett egy 64/4/30-as statot, és bemutattuk, hogy miért is ő vezeti az NA LCS statisztikai táblázatot KDA tekintetében. Nos, Európában egy ifjú titán, Broxah még ezt is képes volt überelni.

7 meccs, 23 fölötti átlag KDA: igen, ő C9 GODsen

Brutális formában a kék-fehérek midese az elmúlt hetekben, nem véletlen szárnyal a csapat.

A cím ne tévesszen meg senkit, a 23 fölötti KDA az arra a 7 meccsre vonatkozott, amit kiemeltünk, Jensen a 2017-es szezon nyári alapszakasza során 8.7-es KDA-t rakott össze, amivel vezeti az NA LCS tabelláját. Európában azonban a Fnatic dzsungelese, Broxah felülmúlta ezt, és nagyon durva 13.0-s statisztikával csücsül az európai KDA trónon.

Ez azért is nagyon nagy dolog, mert Broxah csak májusban csatlakozott a Fnatic főcsapatához, addig a B gárdában játszott a Challenger Series keretein belül, szóval neki ez volt az első LCS szereplése. De nem is meglepő ez az eredmény, hiszen minden mérkőzésen kitett magáért, és nagyban hozzájárult csapata győzelméhez. 1092 játszott perc során 75 gyilkosságot, 250 asszisztot és mindössze 25 halált gyűjtött össze.

Az EU LCS történelmében ez nem jelent rekordot, ha a liga teljes élethosszát nézzük, mert a 2015-ös nyári szakaszt YellOwStaR mindössze 15 halállal zárta, ám ne felejtsük el, hogy akkor még Bo1-es mérkőzésekből állt az alapszakasz, most már pedig Bo3 van, ami több meccset jelent, szóval a Bo3-as időszakra vonatkozóan azért mégis rekord ez azokra a játékosokra bontva, akik a szakasz jelentős részében szerepeltek. 

Broxah mögött egyébként rögtön Rekkles tanyázik, tőle nem sokkal lemaradva, neki is összejött egy 11.3-as KDA, szóval a Fnatic roppantmód büszke lehet játékosaira. Természetesen, ha figyelembe vesszük, hogy a Fnatic majdnem mindenkit végigvert nem is csoda, hogy ilyen statisztikák születtek náluk, ám minden siker mögött hatalmas munka van, szóval igenis megérdemlik a dicséretet.

Meglepő módon viszont legutóbb a Fnatic egy 2-0-s vereséget szenvedett el az utolsó helyen álló Ninjas in Pyjamas csapatától, de Broxah értékeit ez nem igazán rontotta, mert ezeken a mérkőzéseken is jól teljesített a körülményekhez képest. Egyiken egy 1/2/4-es Jarvan, míg a másikon egy 0/3/9-es Gragas íródott a neve mellé. Ezekről a meccsekről az összefoglalónkat itt olvashatjátok. 

A Fnatic ezután a vereség után végül 11 széria győzelemmel és 2 vereséggel hagyja a háta mögött az alapszakaszt, és az A csoport első helyezettjeként jutott be a rájátszásba. Következő mérkőzésük két hét múlva várható szombaton vagy vasárnap, ez még kiderül addig.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!