Reynadnak elege lett a szolgaságból, visszahódította a Tempo Stormot

Elég volt a hidegből, elég volt az élőhalottakból mindenek előtt a Lich Kingből. Reynad rendett tett odahaza.

Az lehet, hogy Andry "Reynad" Yanyuk-ban túlteng a sótermelés, de a humorérzékével azért nincs semmi gond. Ezt számtalanszor láthattuk, az élő adásai alatt, de akkor is bebizonyította, amikor megengedte a Blizzardnak, hogy gyakorlatilag széttrollkodja a csapatát.

Óriásit trollkodott a Blizzard az új kiegészítővel

Ben | 17/07/14 08:29 Lehet, hogy Reynad az egyik legsósabb alakja az amerikai Heartstone Streamereknek, de abban biztos vagyok, hogy a a humorérzéke nagyon rendben van. Most pedig úgy néz ki, hogy a Tempo Stormot elnyelte a jég és a pusztulás. A Lich King csapatot váltott, ha már nem sikerült az állásinterjú a Blizzardhoz.

De az elnyomás nem tarthat örökké, a szolga sorban szenvedőknek ki kell szabadulniuk és persze a fagyos irodai levegő sem tesz jót Reynad frizurájának. Így az Entek háborúba mentek felkiáltással elindult a lázadás.

"A Tempo Storm irodáiban a hőmérséklet már hetek óta fagypont alatt van és ez nem tett jót a hivatalai környezetnek. A számítógépek állandóan lefagytak, Eloise körömlakkja az extrém hőmérséklet miatt folyamatosan lepattogzott és Reynad frizurája is látott már szebb napokat. A csapat korábbi CEO-ja tűrte a megaláztatást, de már napok óta ott volt a gondolat a fejében, hogy ennek véget kell vetni. Ezért a kalaptartóról leakasztotta megbízható Ashbringerét és elindult, hogy szembeszálljon a Lich Kinggel.

Mikor felért a trónteremben, akkor nem azt találta, amire számított. A trón körül mindenhol eldobált chipses zacskók és energiaitalos dobozok hevertek, közöttük pedig élőhalott patkányok neszeltek, amik maradék morzsákat kerestek. A trónon pedig ugyan Arthas ült, de a dicsősége látott már szebb időket is. Egy atlétában és egy Northrend feliratú boxeralsóban püfölt egy laptopot, miközben istentelenül káromkodott, mivel a Freeze Mech Evolve Jade Deathrattle Shaman-al már napok óta nem tudott rank 20 alá kerülni.. Mikor rájött, hogy nincs egyedül, felemelte tekinteté képernyőről és ennyit vettet oda Reynadnak.

- Mit akarsz itt féreg? Nem látod, hogy éppen a metát próbálom megtörni?

- Haver, azért jöttem, hogy visszavegyem a csapatomat. Mióta itt vagy a dolgok sokkal rosszabbra fordultak. Ezen kívül túl hideg van és a frizurámnak szüksége van a megfelelő páratartalomra és a minimum 23,3 Celsius fokra.

A Lich King eddig nem akarta besimerni, de Reynadnak igaza volt. A hőmérsékleti viszonyok tényleg megviselték azt a magasztos hajkoronát. Végig nézett önmagán és rájött, hogy a Hearthstone függősége nem csak a saját, de mások életét is megnehezítette. 

- Mivé lettem? - kérdezte és egy könnycsepp gördült végig orcáján.

A könnycseppben lévő víz egyből megnövelte a környezet pártartalmát és Reynad frizurája egyből magába szívta a hőn áhított nedvességet és egy perc múlva már régi fényében tündökölt. Ezzel pedig Reynadba is visszatért az erő, egy erőteljes mozdulattal előrántotta az Ashbringert és lecsapott bukott király laptopjára.

- Neeeeeem! - üvöltötte Arthas és térdre rogyott - Nem emlékszem a jelszavamra. Vége az életemnek. A nagyszerű kártyáimnak ezennel örökre vége.

- Térj vissza a gyökereidhez, a vállalati világ gyengévé tett téged! - mondta Reynad - Fogd a ghouljaidat és démonaidat, majd térjetek vissza északra. Sokkal több erőre lesz szükséged, ha valaha is be akarsz törni az e-sport kegyetlen világába.

A Lich King bólintott, mint aki elfogadta az igazságot, amit már régóta rejtegetett. Az e-sportok ösvényén még a Lich King-nek is nehéz járnia. A trón mögül elővett egy ódivatú koffert és elkezdte összepakolni a cuccait. Reynad pedig, mint aki jól végezte a dolgát lement 164 emeletet, hogy visszatérjen a Tempo Storm irodáiba és felcsavarta a légkondit 23.3 Celsius fokra.



A drámai klímaváltozás után a Frozen Pwn irodáiban dolgozó jeges lelkek, fagyos ghoulok és halál lovagok fejvesztett menekülésbe fogtak, mivel ebben a hőségben a legtöbbjüknek leolvadt volna a mosoly az arcáról. Viszont mielőtt a Lich King hazaindult volna még kezet nyújtott Reynadnak.

- Mr. Yanyuk, az lehet hogy volt köztünk némi kreatív nézetletérés a cég vezetésével kapcsolatban. Tudom, hogy nem ugyanúgy gondolkodtunk a holtak feltámasztásáról, az e-sportolók fizikai motiválásáról és a gyengék rabszolgasorba taszításáról, de osztoztunk azon a küldetésen, hogy a Tempo Storm csapatot egy magasabb szintre emeljük. Az lehet, hogy most a szervezet elveszíti az legmenőbb részét, de biztos vagyok benne, hogy az  Ön vezetésével még nagyszerű dolgok várnak a játékosokra.

Ezzel Arthas megfordult és elindult haza, csak egyszer nézett vissza, de a szemében akkor sem fájdalom, sokkal inkább büszkeség csillant."

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!


Cover és képek: Blizzard

Kövess Minket!