Szívvel-lélekkel véd az új rúna!

Szívvel-lélekkel véd az új rúna!

Az eddigi sebző és egyéb rúnák után végre láthatunk egy defenzívebbet is, a Guardian Soul képében.

Rengeteg rúnát mutatott már be a Riot az új rendszerből, volt itt minimeteor, zombi ward, frissített Thunderlord's és hasonlók, de nem igazán láttunk eddig defenzív rúnát.

Mini Zhonya, lassított Flash és hitelopció a boltban, újabb rúnák mutatkoznak be

Aioween | 17/08/10 11:14 Mivel ez még csak egy korai bejelentés, a változtatás jogát az alkotók fenntartják. Még bőven az új rúnarendszer kitalálása és tesztelése közben vannak, de az ötletek nagyon szimpatikusak, nézzük ma mit kaptunk! Aioween | 17/08/10 07:53A tegnap megjelent a 7.16, így Meddler máris beszámolt, min dolgoznak.

Ezt a hiányt fogja pótolni a Guardian Soul, ami leginkább a supportoknak lesz majd hasznos abban, hogy megvédjék társaikat. Mivel a supportok rendszerint amúgy is valakit óvni próbálnak, legyen az egy ADC legtöbbször, vagy bárki más, innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha adnának egy pajzsot társuknak maguknak. Elsőre rögtön Braum jutott eszembe, aki rá is tud ugrani egy-egy társára. 

Elsőre jónak találták a koncepciót, hiszen a védekező típusú supportok amúgy is szeretnek a tökéletes pillanatban pajzsokat adni, legyen az egy Karma, Lulu, Janna, vagy épp egy Braum pajzs, megtoldva egy jól időzített Iron Solarival. Az időzítés életeket menthet. Igen ám, de elég hamar kiderült, hogy van ennek a rúnának egy nagy hátránya, mivel sokszor véletlenül is más karakter közelébe kerülünk, ezzel aktiválva a plusz pajzsot. Emiatt kb. kerülgetni kellett egymást, hogy ne a rossz pillanatban alkalmazzuk a képességet, vagy üldözni a szövetségest, hogy a megfelelő pillanatban védjük meg, amire kevés karakter képes. Ezért kellett egy másik megoldást találni, ami megbízhatóbb.

Egy létező kulcsmesterség adta az ihletet, a Courage of the Colossus, ami CC után egy pajzsot ad nekünk. Hasonlóan ez a pajzs is akkor aktiválódott volna, ha valakit CC-vel eltalálunk, de ezzel nem csak magunknak, hanem a közelünkben lévő szövetségesünknek is pajzsot adunk. Ez már egy fokkal jobb megoldás volt, de még mindig nem az igazi, mert ezzel csak egy plusz hatást adtak valamire, amit a karakterek amúgy is csinálnak, vagyis CC-zik az ellenfelet.

Ezek után jött az ötlet, hogy egy sima jobb klikkel jelölnék ki a szövetségest, mintha támadni szeretnénk valakit, így biztosabb lenne az aktiválás. Ezzel csak az az egy gond volt, hogy ilyen interakció nem létezett a játékban, jobb klikkel max a földet tudtunk kattintani, de a szövetségesekre nem. Szerencsére egy Riotos kolléga ezt gyorsan orvosolta és ezzel el lehetett kerülni a véletlenszerű pajzsolásokat egyes játékosoknál, de nem mindenkinél. Ennek az az egyszerű oka, hogy sok játékos mozgás közben is folyamatosan kattint, szinte minden egyes lépésnél, ezért előfordulhatnak "balesetek", főleg csapatharcok előtt, helyezkedésnél.

Itt már érezték, hogy közel a végcél, tettek hozzá még egy channel time-ot, ezzel viszont lassult az egész és kritikus tizedmásodperceket vesztettünk vele, holott a gyors reakció lenne a lényeg. Így érkeztek el a végső megoldáshoz.

Ugyanúgy jobb klikkel ki tudjuk jelölni a szövetségest egy kis időre, de nem azonnal aktiválódik a pajzs, csak ha sebzést kapnak és a rúna is csak ekkor kerül CD-re. Ezzel el lehet kerülni a véletlenszerű és főleg szükségtelen aktiválásokat, míg a reakcióidő is megmarad, hiszen a pajzs közvetlenül a sebzés előtt aktiválódik. Továbbra is gondolkoznak azon, hogy miként lehetne ezt még javítani, mert ezen változatnál könnyen érezhetik a supportok azt a késztetést, hogy folyamatosan jelölgessék szövetségeseiket, ezzel is lefoglalva koncentrációs képességük egy részét.

Ismét egy újabb érdekes ötlettel állt elő a Riot, minden bizonnyal hatalmasat fog változni a játék az új rúnák megjelenésével.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!