Pantheon nagyot eshet az égből, Nautilus pedig buffolva lesz

Pantheon nagyot eshet az égből, Nautilus pedig buffolva lesz

Az inkognitóban lévő spártai dárdái túl hegyesnek bizonyultak, búvár barátunknak pedig kap egy kis megérdemelt szeretetet.

Két hőshöz is hozzányúl a Riot Games a közeljövőben. Mindketten elsősorban a felső ösvényen fordultak elő mostanság, bár kivételek azért akadnak. Nautilus néha feltűnik a dzsungelben, sőt régebben még támogató szerepe is volt, míg Pantheon a középső ösvényen is megállja a helyét, főleg AD hősökkel szemben, illetve alkalomadtán ő is betéved az erdőbe.

URF vagy ARURF? Ez itt a kérdés! - szavazás

Aioween | 17/08/21 14:31Eredetileg sima URF-ként jelent meg évekkel ezelőtt, elsöprő sikereket aratva, mostanság azonban bekerült a random faktor, a karaktereket már nem mi választjuk. Először 2014-ben látott napvilágot az URF, vagyis az Ultra Rapid Fire játékmód és sikere azóta is töretlen a legtöbb játékosnál.

Érdekes módon két olyan karaktert nézett ki most a Riot, akiket nem gyakran látni a versenyszférában, mostanában pedig azt is lehet mondani, hogy soha. Nautilus még a felső ösvényen népszerű választás volt 1-2 éve, de azóta nem nagyon tűnt fel. Pantheon még ritkább látvány, utoljára talán a Roccat színeiben láthattuk, amikor újdonságként hozták be Malphite-tal kombózva még 2014-ben.

Pantheon azóta inkább átköltözött a solo que létrák világába, annak is a tetejére. Nem egyszer fordul elő, hogy a győzelmi aránya neki volt a legjobb, mivel az ösvényen egyszerűen nagyon elnyomó a játékstílusa. Passzív pajzsával egy alaptámadást, vagy akár toronylövést is levéd, ezzel már hatalmas előnnyel indul. Ő simán tud alaptámadásokkal farmolni, ha pedig a közelébe merészkedünk repül a dárda, amivel még célozni sem kell, sőt még kritikusan is találhat. 

Nem kell sok ész hozzá, viccen kívül, csak a Q-t kell nyomni, akárhányszor a közelünkben van egy ellenség. Ez a taktika mind közelharci, mind távolsági karakterek ellen is jól megállja a helyét. Ezzel ténylegesen el lehet rettenteni az ellenfelet, így inkább a tornyát ölelve várja, hogy a megmaradt farm végre besétáljon oda. Az egyetlen dolgunk, hogy a lehető legjobban megkeserítsük ellenfelünk életét és minél később jusson el a late game stádiumba. Ha már odajutottak, akkor akadhatnak problémák. A legnagyobb erőssége egyben a gyengesége is, csapatharcokban. Az egy point and click képességgel nehezen fogunk több emberre sebzést kiosztani. Tehát a több emberes összecsapásokat annyira nem szereti, leszámítva egy jól helyezett ultit. 

A Riot terve a Q korai sebzésének a csökkentése, szeretnék ha nem csak arról szólna a karakter, hogy ösvényen hatalmas előnyt szerez, majd ezzel az előnnyel próbálja minél hamarabb megnyerni a meccset. Ha pedig valamilyen csoda (khm, gankek - a szerk.) folytán mégse tud előnyre szert tenni, akkor nagyjából annyit fog érni, mint a halottnak egy csók. Ezzel egyetemben valahol máshol ezt szeretnék azért kompenzálni, hogy csapatharcokban hasznosabb legyen. Én speciel nagyon örülnék ennek, mert néha tényleg lehetetlennek éreztem az 1 v 1 játékot vele szemben és az egyetlen reményem az volt, hogy talán elfogy a manája. Ráadásul semmilyen skill nem kell hozzá, csak ráviszed az egered az ellenfélre és megnyomod a Q-t, ez mindenkinek megy. PBE-re még nem került ki a pontos nerf, de ha tippelni kellene, vagy a sebzést csökkentik, vagy a CD-t növelik a Q-n, esetleg mindkettő. Ami a kompenzációt illeti, talán az ulti lenne a leglogikusabb, ennél sokkal hatékonyabb végső képességek is vannak a játékban alacsonyabb CD-n, mint például Galio.

Tank létére a tank metában elég gyengének számít most Nautilus, ezért buffokat terveznek a számára. Hogy milyet az még nagy kérdés, de valószínűleg nem csak a számokkal fognak játszani. Óvatosan kell azért megközelíteni a dolgot, mert bár a karakter maga most gyenge, a kitjében vannak lehetőségek. Nem sok hős rendelkezik például rögtön 4 CC képességgel is (passzív, Q, E, R), ráadásul kezdeményezni is hatékonyan tud, csak egyszerűen a farmolása eleinte túl lassú, könnyű torony alá betolni. Ha túl sok sebzést kap, akkor hasonló helyzetben leszünk, mint nemrég Galioval, meg is lett az eredménye, állandóan játszották őt mindenhol. Ő is egy Vanguard típusú karakter, mondhatni távoli rokona Sejunak, Zac-nek és Maokai-nak egy hatalmas különbséggel. Nincs sebzése, de tényleg. Annyira kicsi a sebzése, hogy sem a dzsungelben, sem a felső ösvényen nem állja meg igazán a helyét. Ha esetleg valamennyit visszavennének a CC erejéből, mint az E lassítás, vagy valamit újítani a Q-n, akkor kaphatna több sebzést anélkül valahova, hogy túl OP lenne. Egy biztos, plusz ütőerőre van szüksége, mert az lehet, hogy a játékot Nexusra játsszák, de azért pár gyilkosság és persze a farm sem árt. 

Nagy valószínűséggel a következő patch-ben ezek még nem tűnnek fel, egyrészt azért mert Nautilus például több munkát igényelne, talán ha megjelenik a 7.17, akkor a következő ciklusban feltűnhetnek.7

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!