FLEAV és koloRRR a Gfinity Elit Series döntőjében! - NÉZD MAGYARUL!

Egy páratlan fordítás után a Prophecy képes volt megverni a csoportkörök legjobbját az nV academy-t, ezzel pedig a döntőben az Epsilon-nal küzdhetnek meg a több, mint 50 ezer dolláros fődíjért!

Július 8-án kezdődött el a kaland és szeptember másodikán a végéhez ér az a Gfinity Elit Series, mely lehetőséget adott két magyar játékosnak, Domoszlay "koloRRR" Ádámnak és Fodor 'FLEAV' Leventének hogy nemzetközi vizeken is bizonyíthassanak! Az angol bajnokság néven elhíresült verseny 8 csapattal indult és több, mint 116 ezer dollárt osztottak szét az induló csapatok között, holnap viszont már csak a két legjobbat fogjuk látni és a magyar nézők legnagyobb örömére a Prophecy magyar játékosokkal kiegészülve ott lesz! Ellenfelük pedig a BARBARR által vezetett Epsilon lesz!

Nézzük át, hogy milyen út vezetett a döntőig, ugyanis nem volt zökkenőmentes! Az első két hétben sima 2-0-val zárták koloRRR-ék a mérkőzéseiket mind a Endpoint mint a exceL csapata ellen! A harmadik héten viszont nagy pofonba szaladtak bele a srácok, ugyanis két pályán is kikaptak az EnVyUs Academy-től, sőt Cache-n konkrétan kört sem tudtak hozni a francia csapat ellen. A vereség nem szegte kedvét a Prophecy-nek a következő héten a hajdanán szebb időket megélt Reason Gaming-et végezték ki 2-0-val. Eztán a Team Infused hozta le mindkét pályát a Prophecy-től és később az Eplison-tól is kikaptak FLEAV-ék. Az csoportkörök utolsó hete már inkább a rájátszás helyezéseit döntötte le, de azért jobban esett volna a Prophecy-nek, ha a Method - akik egyébként nem nyertek mérkőzést a verseny alatt - nem hoz pályát. 

Levonva a konklúziót a Prophecy hozta a kötelezőt! A papíron erősebb vagy hasonlóan erős csapatoktól mint az nV, Infused, és Epsilon ugyan kikapott, de már a három egyértelmű győzelem is hozzásegítette őket a rájátszáshoz. Az elődöntőben azonnal a csoportelső nV került velük szembe, akik simán elhozták mirage-t, ami eredetileg a Prophecy választott pályája volt. Óriási hajrában és Cobblestone-on kiküzdött hosszabbítást követően majd azt megnyerve mehettek koloRRR-ék Train-re, ahol már simán lemosták a franciákat! Az Epsilon is hasonló utat járt be, szintén 2-1-re verték az exceL-t. 

A döntő BO5-ben fog zajlani, így egyértelműen előnyben lesz a nagyobb map pool-lal rendelkező csapat. Az is biztos, hogy a pillanatnyi forma sokat fog jelenteni, és ne feledjük, a Prophecy számára szükség lesz időre, hogy ki tudjanak bontakozni és ha az Epsilon megadja nekik ezt a lehetőséget, akkor igazán kiélezett meccset láthatnak az érdeklődök, telis-tele szembél szebb magyar lövésekkel!

Szeptember 2-án, szombaton 14 órától élőben közvetítjük az összecsapást! Szurkoljunk együtt a srácoknak!

Élő videó megtekintése innen: esporthuCS – www.twitch.tv

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!


Kövess Minket!