WGL 1. nap - Eredmények

WGL 1. nap - Eredmények

Az első napon többnyire a papírformáknak megfelelően alakultak az összecsapások.

GoHard vs eSuba

Bár a mérkőzés közel sem volt olyan egyoldalú, mert azt első ránézésre gondoltuk volna, hiszen egészen Ghost Town-ig az eSuba és a GoHard fej-fej mellett haladtak, de végül az eSuba összerogyott a nyomás alatt és a GoHard megszerezte megérdemelt 3 pontos győzelmét. Ugyanakkor nincs miért szégyenkeznie a cseh csapatnak, ugyanis így is túlszárnyalták a várakozásokat.

Oops vs UTOPIA

Az Oops látszólag megsínylette ezt a szezont, de ha netalántán csak egy egy rossz napot fogtak volna ki, akkor is érződik mailand hiánya, aki az átmeneti szezonban csak tartalékosként van bent a csapatban, de ezen felül egyelőre az új játékosoknak sem sikerült tejles mértékben beilleszkedniük. Az UTOPIA pedig úgy tűnik nyert azon, hogy lecserélte orosz játékosait, hiszen talán a kommunikációs problémák megszűnése miatt, talán a megfelelő felkészülés, esetleg mindkét okból kifolyólag, de meglehetősen erősnek tűnik. Ezt a mérkőzést az UTOPIA nyerte 5:4-re, amivel 2 pontot szerzett a csapat.

DiNG vs Kazna Kru

A Kazna Kru a korábbi szezonokban a DiNG nagy kihívója volt szinte az első perctől kezdve, de ha ebből a csatából indulunk ki, akkor búcsút is inthetünk a DiNG vs Kazna döntőknek, amik végigkísérték az elmúlt pár hónapot. A cserejátékosok, akik a Stefan_XD és kajzoo páros után hagyott űrt töltik ki legjobb esetben is csak a kötelezőt hozzák, ahogy ALGO24 sem csillogott igazán a csatákban. A DiNG a mérkőzést 5:3-ra nyerte, ami akár 5:2 is lehetett volna, ha az első körben nem járt volna le az idő.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.