Canals aka a CS:GO egyik legbugosabb mapja

A pálya kiadásakor egy igazi bug fieszta volt, ebből néztük meg most a legérdekesebb boostot, ami az egekbe vezetett.

2017 március 15-én jelent meg a pálya, ami egyből beírta magát a CS:GO történelmébe. Hiszen tele volt olyan helyekkel, ahova beragadhatott a bomba, egészen elképesztő helyekre lehetett plantolni és sok-sok pixel walking, azaz nem létező texturán is lehetett sétálni. A pálya alapkoncepciója nem volt rossz, de a kivitelezés több mint katasztrofális volt a Valve részéről.

Mindközül talán ez volt a legrosszabb pixel walking, hiszen egy három emberes boostal simán a pálya fölé kerültél, és onnan ráláttál mindkét lerakóra. De nem elég, hogy átláttál; nyugodt szívvel át is lőhettél a tetőn, míg ellenfeleid nem is láttak téged.

Egy koordinált ötös csapat simán el tudta magát füstölni a boostnál. Minden körben felraktak valakit, és ahogy a játékos felkerült, a körnek igazából vége is lett.

Szerencsére a bug nem maradt bent túl sokáig; a Valve március 17-én kijavította sok más egyébbel együtt, de ez akkor is egy elég brutális hiba volt a pályakészítőktől. Szerencsétlenségükre nem ez volt az utolsó patch, amit ki kellett adniuk: még áprilisban is érkezett frissítés a pályára, mert még akkor is tele volt bugokkal.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!