Marad az Ezreal jungle: a Riot szerint teljesen rendben van

Amióta a kínai Team WE-ben játszó Condi bemutatta ezt a profik között, azóta rengetegen szerencsét próbáltak vele, és meglepően jól működik; -igaz csak bizonyos keretek között.

A legújabb metabreaker hősünk Ezreal. No nem azért, mert eddig egyáltalán nem láttuk a karaktert, inkább az új pozíciója miatt, hiszen az alsó ösvényről a dzsungelbe költözött, ahol köszöni szépen, jól érzi magát. Buffot kapott a 7.17-ben, amik láthatóan nagy hatással voltak rá. Sok minden egyébként nem változott, "mindössze" a Q-jának az AD rátáját emelték fel 110%-ról 125%-ra, de láthatóan már ez is elég volt ahhoz, hogy a dzsungeltáborok takarításában akár még Nidalee-val is felveszi a versenyt. Az emberek egy része imádja ezt a változást, a másik része pedig egyenesen utálja.

Az új skin mellé erőteljes buff is érkezik Ezrealnek a 7.17-ben!

Nemrég kapott Star Guardian skint Ezreal, de hogy kicsit játszhatóbbá is tegyék; megtoldják mindezt egy rég várt buffal is.

A Riot szerint viszont teljesen rendben van ez így, és egyelőre eszük ágában sincs változtatni rajta, -legalábbis Meddler ezt mondta. Ha esetleg abba a táborba tartoznál, aki nem örül ennek, akkor van egy rossz hírünk a közeljövőt illetően: Ezreal alapvetően egy ADC karakter, de nem ő az egyetlen és nem is az első ilyen karakter, akit ebben a szerepben látunk. Korábban Graves is feltűnt már, igaz a reworkje után, amikor már ADC-ként nem állta meg a helyét, de Kindred is valamilyen szinten hasonló volt. Elsőre furcsa lehet, hogy mégis mit keres egy ADC a dzsungelben, arra is gondolhatunk, hogy egy kicsit OP-nak tűnhet ez elsőre. Egyébként egyáltalán nem rossz választás erre a szerepre.

Az utóbbi hetekben egyre gyakrabban tűnt fel az erdőkben, sőt; mára már gyakoribb választás itt, mint az alsó ösvényen. Nem csak gyakoribb választás, de a győzelmi aránya is jobb, mint ADC testvérének. A lejátszott meccsekből 56%-ban a dzsungelben szerepel, és a győzelmi aránya jelenleg 2%-kal nagyobb az op.gg statiszikái szerint.

Egyes útmutató oldalak szerint, még a top tier dzsungelesek közé is beférkőzött.

Ezzel szemben az ösvényen a többi ADC-hez képest nincs akkora jelenléte, persze a Q-val lehet poke-olni, de mégis elmarad ezen a téren a többiektől. Ennek az egyik oka, hogy általában Tear of the Goddess-szel kezd, ami nem sokat tesz hozzá a játék korai szakaszához, míg mások simán kezdhetnek akár egy B.F. Sworddal. Ezek után sem lesz könnyebb az élete, mivel a Triforce egy kötelező tárgy számára, és azt elég borsos áron mérik, tehát még később lesz igazán erős karakter. Ezzel teljesen egyedülálló helyzetben van a többi ADC-hez képest, Corkit már nem látjuk az alsó ösvényen és Kog'Maw sem használ már Triforce-ot, így jelentős hátránnyal indul.

Dzsungelben ezek a visszafogó tényezők már nem érvényesek, a Hunter's Talisman megoldja a manaproblémáit, valamint a Blue buff is, amit ideális esetben meg tud magának szerezni. Ráadásul itt sokkal hamarabb elérkezik az első powerspike-jához, ami a Warrior Enchantot jelenti a dzsungeles tárgyán, általában Skirmisher változatban, vagyis a red Smite-tal. Ez rengeteg AD-t ad már a játék elején, amiből teljesen véletlenül pont az erősített Q-ja profitál a legjobban, nem beszélve az azonnali CDR-ről, ez elengedhetetlen egy olyan caster ADC-nek, mint Ezreal. Később ugyanúgy kötelező a Triforce, de addig sem maradunk hasztalanok, mint az ösvényen. Az igaz, hogy semmilyen CC-vel nem rendelkezik, de cserébe meglepően nagy a sebzése, mobilitásának köszönhetően pedig a legtöbb hőst le tudja követni, ha pedig Red Buff is van rajta, a folyamatos lassítással ez még könnyebbé válik. Ezzel a sebzéssel meg képes a dzsungelben is a legtöbb ellenfelét leelőzni farmban és a counterjungle sem feltétlen elvetendő gyorsaságnak és mobilitásnak hála, hiszen ha gond van, csak odébb ugrik az E-jével.

Mivel a mostani metában nem igazán van helye a már említett okok miatt az alsó ösvényen, így megfelel neki ez is. Ahhoz, hogy ismét életképessé váljon, egy nagyobb volumenű változást kellene eszközölni nála, úgy hogy megmaradjon a mostani énje, vagyis egy skillshotokat spammelő ADC. A jelenlegi stádiumában a dzsungelben jól megállja a helyét és még csak OP-nak sem mondható. Nem gyenge, de nem is OP. Megvannak a jól látható gyengéi, mivel a korai játékban, amíg nem szerez AD-t, az invade-jei nem a legjobbak, illetve gankelni is nehezebb, mert a gankerejét a sebzése adja. E két téren több karakter is felül tudja őt múlni, szóval ez rendben van. Mivel nincs sok CC-je, ezért a gyilkosságokat jó eséllyel ő fogja elhozni a gankek során, hacsak az ösvényes társa nem tud CC-vel besegíteni, vagy nagyon jól követni őt, de azért a rengeteg sebzésért cserébe, amit ő kap ezek után, nem rossz taktika.

Ami a Teart illeti, Ezreal esete eléggé rávilágít a tárgy hiányosságaira. Elég kevés karakter él ezzel a lehetőséggel (Cassiopeia, Ryze, Anivia és nagyjából ennyi), az ADC-k közül pedig egyedülálló, talán Varus választja ezt nagyon ritka esetekben. Remélhetőleg ezzel is foglalkozni fog majd a Riot, így, hogy Ezreal kikerült úgymond a képből és egy kicsit hasznosabbá teszik. Jelenlegi helyzetében nem nagyon használja senki azokon kívül, akiknek egyszerűen muszáj.

Egyébként ez nem csak egy solo que választás, a Riot videójában, ahol Vedius hívja fel a figyelmünket a fontosabb karakterekre a VB-n, Ezreal ugyanúgy szerepel és nem az alsó ösvényen!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!