Az éremnek két oldala van - kNgV a Facebookon írta ki magából az érzéseit

Az éremnek két oldala van - kNgV a Facebookon írta ki magából az érzéseit

Ami történt megtörtént, de most kNgV szempontjából is megismerhetjük a történéseket.

Végre megismerhetjük Vito "kNgV" Giuseppe szemszögét is az Immortals-os botránnal kapcsolatban. A 22 éves tehetség, aki lehet, hogy saját karrierjét roppantotta össze a botránnyal, most megosztotta velünk saját érzéseit és szemszögét is a történtekről.

Előzmények

„Ne haragudjatok, a helyesírási hibákért én magam próbálok portugálul írni, így hibázhatok. Mától nem vagyok az Immortals csapat tagja, mindent elmagyarázok arról, hogy mi is történt az előző héten.

A malmöi Dreamhacken játszottunk és visszatértünk az USA-ba hétfőn, hogy pihenjünk két napot és felkészüljünk a Montreal-i Dreamhackre. Az Amerikába történő megérkezés közben problémáim akadtak az útlevelemmel. Észrevették, hogy az Immortals-ban játszom, de a vízumom még nem volt meg. Kaptam egy turista útlevelet, de azzal is problémák voltak, ezért vissza kellett mennem Brazíliába, ami nagyon fárasztó volt."

"Szóval, amíg én visszamentem a csapattársaim elutaztak Kanadába. Az Immortals tudott mindenről, hiszen ők vették meg nekem a jegyet vissza és szabadságot kaptam a Dreamhack Montreal-ról. Nem tudtam aludni, majdnem 3 napig utaztam folyamatosan, egy nap alatt visszamentem Brazíliába és újra útra kelnem Kanada felé. A reptérről még el kellet utaznom a versenyre ugyanezen a napon. A csapattársaim kérték, hogy játsszak, én pedig először nemet mondtam, majd rábólintottam, mert ez egy fontos verseny volt nekünk. A játék jól ment mindenkinek.

Hajnali kettőkor érkeztem meg és délben már két meccset játszottam. Az első meccset az LG ellen úgy, hogy napok óta alig aludtam csak a repülőkön. Három napja nem ismertem az ágyat. Az első nap nem tudtam aludni csak reggel 9-ig. Megint délben játszottunk kétszer, aztán még négyszer. A meccsek véget értek én pedig hulla voltam. Visszamentem a hotelbe és aludni mentem. Hajnali egykor felébredtem és csak délben tudtam visszaaludni. Altatókat vettem be, de nem segítettek. Szerencsére, nem számított ez egy szabadnap volt.”

A nagy nap

„Én, zak, Henrique és Lucas (HEN1 és LUCAS1) egész este az ikrek szobájában „truco”-t játszottunk ez egy brazil kártyajáték és a CLG elleni meccsről beszélgettünk. Hajnali egykor én és Zak vissza mentünk a szobánkba. Őszintén, megint nem tudtam elaludni csak reggel hétkor. 9:30-kor keltünk fel, már el is késtünk a versenyről. Játszottunk egy BO3-at a CLG ellen, nyertünk és ezután elmentünk egy étterembe, abban a hotelben, ahol a verseny folyt. Megebédeltünk és mindenki úgy döntött, hogy lepihen. 3:30-ra volt megbeszélve a találkozó, a döntő pedig 5-re. Zak rosszul érezte magát, beteg volt. Megérkezett a szobába és egyből beájult. Megérkezett Henry és elkezdtük nézni a másik elődöntőt a North vs. Cloud9-t. Henry is bealudt. Én megint nem tudtam elaludni, ekkor írt rám steel, hogy 1 órával a North meccse után játszunk. Tudtam, hogy hamarabb kell játszani, mint öt óra. Ez körülbelül 1:30-kor volt. Az én hibám az volt, hogy azt hittem, hogy tudok szunyókálni egy rövid időszakot, ébren kellett volna maradnom. Zak én és Henrique 3:30-kor keltünk fel az ébresztő órára. Oda siettünk a versenyre, de már elkéstünk, öt percért nem kellett volna tönkre tenni a döntőt, de a szabályok, azok szabályok.

A legrosszabb az egészben, hogy végig kellett hallgatnunk az összes viccet arról, hogy részegek voltunk. Igen, tényleg szeretünk bulizni, de most tényleg nem mentünk sehova. A reakcióm nagyon hirtelen és meggondolatlan volt, de csak azért mert ez egy hatalmas hazugság volt… Eddig is megköveztek minket, de most valami olyanért is, amit el sem követtünk. „Kihagytátok a döntőtöket miért kellett kib**szni a többiekkel?” Elrontottuk, ez egyértelmű, de nem azért mert ittunk és buliztunk előző este. De a többit már úgyis tudjátok…"

"Ami a legszomorúbb volt, hogy kikerült egy videó steel-ről és boltz-ról, akik azt mondták, hogy nem biztosak abban, hogy bulizni voltunk vagy sem. Ez fájt a legjobban, hiszen tudták, hogy nem mentünk bulizni. Egy köszönömöt se kaptam azért, hogy napokat utaztam alvás nélkül Kanadába, amikor szabadságot kaptam. Mintha a vízum is az én hibám lett volna.

A történtek után visszamentem Brazíliába és elmondták, hogy mindenféleképpen büntetést fogok kapni. De mivel itthon voltam ezért nem mondták el, hogy ez mi lesz pontosan. A találkozó a CLG meccs után lett volna. Ránéztem a csapatunk beszélgetésére és azt mondták, hogy ma mindenféleképpen játszanom kell akkor is ha laggolok. Feljöttem 10 percre és steel azt mondta, hogy nem játszhatok, mert 1 hónapra eltiltottak. Nagyon ideges voltam, hiszen nekem senki nem mondta el ezt a szervezettől. Most komolyan steel-től kell megtudjam, hogy felfüggesztettek? WTF? Miért nem mondta el nekem az Immortals? Mindegy… a srácok elvesztették az első pályát, Lucas és Henrique küldött egy üzenetet, hogy beszéltek Nick-el (az Immortals menedzserével) és azt mondta, hogy játszhatok. Amit én meg is tettem természetesen. Noah semmit nem beszélt velem, csak steel és a srácok mondták, hogy kirúgtak. Persze, hogy játszani fogok egy kvalin az Epicenterre, nem akartam azt nézni, ahogy a csapattársaim veszítenek, ezért segítettem. A meccs után láttam Noah tweetjét és felhívott, hogy itt a vége. Nyilván nem volt jó a kapcsolatunk a Major után, de semmit nem kaptam, meg amit kértem. Noah azt mondta, hogy az egész a becsületről szól, ha ez így van, akkor miért nem mondtad el nekem, hogy felfüggesztettek? Mert én méltósággal viseltem a mezt, nekem ez egy megtiszteltetés volt, minden beleölt időm kárba vész... Én nem leszek olyan, mint te, én nem foglak elítélni vagy elhordani téged mindennek. Hiányozni fogsz te is és a csapat is, a legjobbakat kívánom neked. Nekem már csak ez maradt, de mindig azon voltam, hogy megvédjem az Immortals-t. Már csak a gyönyörű emlékek maradnak velem…"

"A legenda státusszal kapcsolatban, örülnék, ha mi, akik megszerezték ezt együtt maradnának akár az Immortals segítsége nélkül is (mi öten, zak és a kamerásunk ricky) tudom, hogy mennyi energiát öltünk bele. Együtt maradhattunk volna a szervezet segítsége nélkül, de pár ember az Immortals-t választotta és nem minket. Megértem a döntésüket, de szerintem nem jól döntöttek. A csapat nagyon jó volt és szép dolgokat értünk el, sok szerencsét kívánok mindenkinek. Most pedig azt várom, hogy hol folytatódik a jövőm és melyik csapatban fogok szerepelni."

Személyes jegyzet

"A Counter Strike az életem. Nagyon sokat szenvedtem, hogy ide kerüljek. Mindig ilyen volt a temperamentumom, nem tudok vele mit csinálni. Alapból ideges voltam a történtek miatt, de a bulizós kommentek teljesen elvették az eszem, elrontottam. De nem fogom emiatt feladni. A játéknak még nincs vége.”

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!