A statisztikák alapján az arénában annak van nagyobb esélye nyerni, aki kezd. Pedig a Coin-ban rejlik annyi erő, hogy ezt megfordítsa, csak megfelelően kell kijátszani.
Egy Heathstone meccsen kétféle pozícióból kezdhetjük a játékot: -miénk az első kör, ami nem jár semmi plusz dologgal; -mi tehetünk ki lapot másodikként, viszont ekkor kapunk egy plusz kártyát és még egy Coin-t is, ami egyszer a játék során egy plusz manát jelent. Ez a sok extra dolog az egyensúlyt hivatott fenntartani, hiszen ha ez nem lenne, akkor az első játékos mindig egy olyan előnyös helyzetben kerülne, aminek nincs ellensúlya. Még ezzel együtt is azt lehet mondani, hogy aki először jön, annak nagyobb esélye van nyerni a statisztikák alapján, főleg az arénában.
Ez igazából abból fakad, hogy a játékosok nagy része nincs tisztában azzal, hogy a Coin az egyik legfontosabb erőforrás egy-egy meccsen; nem szabad elherdálni. Nemrég egy feltörekvő aréna játékos, név szerint blobblet, egy kis szösszenetben szedte össze azt az öt helyzetet, amikor érdemes ellőni a plusz manát, -ebben a cikkben ezzel foglalkozunk.
A görbe kiegyenesítése
Főleg az aréna esetében a managörbe igencsak hektikus tud lenni köszönhetően annak, hogy a random faktor a draftolsánál azért komoly szerepet kap. A Coin abban lehet a segítségünkre, hogy a kezdő görbét kicsit helyre tudja pakolni. Ha úgy néz ki mana szempontjából a kezünk, hogy 2-4-4-5, akkor egy harmadik körös Coin ki tudja küszöbölni a sorozatunk botlását. Ha feljön egy három drop, akkor meg lehet azt lepakolni, de ez persze nem mindig történik meg. Az aréna esetében, ha a korai körökben sikerül elkölteni a manát 100 %-ban, akkor az nagy előnyt tud jelenteni.
Persze olyan helyzet is elfordulhat, hogy több lyuk is van a kezünkben, más-más manaértékeknél. Ilyenkor két dolog van, amit érdemes figyelembe venni: Ha van egy kvázi hasznos hősképességünk, akkor azt érdemes sokat elsütni, ilyen lehet a Silver Hand Recruit, a Fireblast vagy a Life Tap. Ha ezzel ki tudunk váltani egy korai hibát a görbében, akkor érdemes azzal kezdeni. A másik pedig, hogy dönteni kell, hogy a Coin kijátszása, mikor jelet nagyobb hatást. Ezt gyakorlatilag abból kell leszűrni, hogy mit is mutat az akkori helyzet.
Korai használat
Ez a legalapvetőbb mód, amikor a Coin-t egy korai 2 drop vagy két 1 drop kirakásához használjuk fel. Ez gyakorlatilag arra kell, hogy momentumot rakjunk fel a pástra. De azért csínján kell ezzel bánni. Ha nincs a kézben olyan lap, ami utána tovább tudja növelni a tempóelőnyt, akkor nincs sok értelem meglépni. Itt most olyan helyzetekre gondolok, hogy a mana görbe teljesen megtörik vagy, ha már előre tudjuk, hogy a pakliban kevés a lapgenerálás és gyorsan kifogyunk a kártyákból. Mondjuk van pár specifikus eset, ami könyörög az első körben egy Coin után, mint a Flame Imp + Young Priestress kombó.
Fontos megjegyezni, ha az a helyzet fordul elő, hogy úgy akarunk taktikázni, hogy az első körben ledobunk egy kettő droppot, amit a következő körben egy másikkal 2 manás lénnyel akarunk lekövetni, akkor érdemes a nagyobb életerejű lényt lepattintani, mert annak nagyobb esélye van, hogy jó cseréket tudjon behúzni.
A reakció
Erre a legtöbbször semmilyen hatásunk nincs. Van olyan, hogy az ellenfél lepakol valamit, amit abban a pillanatban meg kell oldani, mert ha sokáig marad az ellenfél oldalán, akkor olyan értéket tud jelenteni, amit már nem lehet visszafordítani. Ez főleg olyan esetekben fordul elő, amikor a lény lapkájának alján egy pici villám figyel. Ezekben az esetekben nem szabad azon gondolkodni, hogy megéri-e elhasználni a Coint, muszáj egyből reagálni. Ilyenkor sajnos belefuthatunk olyan helyzetekbe, hogy nem sikerül teljesen optimális megoldást találni, de egy Cabal Trafficker vagy egy Grimestreet Enforcer túl nagy fenyegetést jelent, hogy fennmaradjon.
A forduló pont
Ha teszem azt; a kézbe kerül egy olyan kombó, mint a Dopplegangster + Evolve, -ami arénában sem túl elképzelhetetlen-, akkor azt érdemes minél hamarabb kitenni, mert a legtöbb esetben olyan érték rejlik benne, ami még akkor is megéri, ha tönkreteszi a managörbét. Ez főleg igaz, ha nem mi oldalunkon van a tempó. Ha szembejön egy ilyen meccsfordító helyzet, akkor bizony neki kell menni!
Egyedi helyeztek
Ez az utolsó helyzet és ez nem olyan túlságosan gyakori, de vannak olyan helyzetek, amikor a Coin Spell mivolta is erőforrás lehet. Teszem azt; egy Mana Bind vagy Counterspell esetében könnyen meg lehet tőle szabadulni. Lyra esetében egy plusz varázslat. A Violet Teacher-nél egy 1/1. Az Auctioneer mellett +1 lap. A Mana Wyrm pedig kap tőle +1 támadást. Ezen kívül arra is tökéletes, hogy a Rogue combó effektjeit is elindítsa.
Összegzés
Ahogy látható a felsorolt pontokból, sok esetben lehet átfedés. A legtöbb esetben nektek kell arról dönteni, hogy mi a jó megoldás, ehhez pedig tapasztalatra van szükség. Érdemes persze a legjobb streamerek közvetítéseit követni, ha fejlődni akartok, főleg aréna szempontjából. Amaz, Kripparian, Hafu vagy Trump nagyszerű választások, csak ajánlani tudom őket, mert azon kívül, hogy jók; még sokszor el is magyarázzák, hogy mit csinálnak.