Theorycrafting: Ha a Blizzard nem csinál gyakorló módot, akkor majd csinál a HS közösség

Theorycrafting: Ha a Blizzard nem csinál gyakorló módot, akkor majd csinál a HS közösség

A játék kezdő Single Player módja egy nap után gyakorlatilag értelmetlen. Pedig lehetne ez másképp is.

Ez megint egy olyan téma, amit a hivatalos és persze a kevésbé hivatalos fórumokon is a csontig lerágtak. De a teljesség kedvéért nézzük meg, hogy miről is van szó pontosan. Tehát; egy kezdő játékos számára, amikor kinyitja a dobozt, akkor csak egy kaszt áll rendelkezésére. Miután legyőzi az AI által irányított kasztokat, egymás után tudja megnyitni a többit is. A kaszt specifikus kártyákat pedig akkor kapja meg, ha elér bizonyos szinteket. Ha mindenkivel eléri a 20-as szintet, akkor a Basic kártyakészlet lapjai a rendelkezésére állnak, és nekiindulhat a Classic pakkok bontásának. Viszont, ha ezt mind eléri, utána nagy valószínűséggel soha az életbe nem megy neki a Single Player módnak, mert gyakorlatilag alig van értelme. Egy JimmyMJB2 fórumozó össze is szedte, hogy miért van ez így.

  • A Single Player teljesen értelmetlen, ha egy kicsit is ráérzel az alapvető mechanikákra.
  • Ha olyan drága lapokat craftolsz le, amiről később kiderül, hogy semmit nem ér, akkor az nagyon rosszul tud esni.
  • 20-as szint után nincs miért fejlődni.

Ez eddig lehetne megint egy panaszkodós történet, de a srác nem állt meg itt, gyakorlatilag tervezett egy saját Single Player módot és olyan részletességgel kidolgozta, hogy azt még  Blizzard is megirigyelhetné. Szerinte kell egy olyan rész, ahol a játékosok kipróbálhatnának minden lapot, és lehetőségük lenne különböző dolgokat megtapasztalhatni. Olyanokat, amiket vagy csak hosszú játék után, vagy nagyon sok pénz befektetésével tudnának. Persze alapfeltételeket ő is szab, kezdetnek el kell érni a 30-as szintet minden kaszttal, és a játékmód akkor válna elérhetővé.

A következő pont a kiegészítők helyzete, és ehhez megint társul egy olyan dolog, ami elősegíti, hogy a játékosok akarjanak magasabb szintre lépni a kasztokkal. Minden +5/+10 szint hozhatna egy új kiegészítőt, mint a következő képen.

A Golden Hero kérdése is érdekes. Ha már valaki annyi időt, illetve energiát fektet egy kasztba, hogy összehozza vele az 500 ranked győzelmet, akkor az egy jóleső dolog lenne, ha a kasztra a gyakorló módban megkapná a golden lapokat. Perpillanat egy olyan világban élünk, ahol már Kripp is megnyomta a gombot, és a mostani iramban egy f2p játékos soha nem lesz képes annyi dustot összehozni, amivel minden arany lapot le tud gyártani, de jó érzés lenne, ha lehetne gyönyörködni legalább a kaszt specifikus lapokban.

Mint már előbb feljött, a Sandbox Mode-ban minden olyan lap felhasználható, amit a játékos fel tudott oldani, és ezen lapoknak nem kell mindenképpen ott figyelni a saját gyűjteményben. De egy ilyen mód nem lenne teljes anélkül, hogy mindenféle érdekes kombót ne lehessen összerakni. Lehetne például olyan, hogy egy lapból akármennyit be lehet pakolni egy pakliba. Bár, mondjuk ilyen Tavern Brawl volt már; akkor mindenki Patchest pakolta be.

Persze, ha már van egy ilyen végtelen lehetőség, akkor a lapok száma helyett érdemes lenne egy végtelen jelet bepakolni. A craft infókra nincs szükség, a hátlapok és az alternatív hősöknek nincs helye, és ha valaki rákattint az üvegcsére, akkor az vált át a normál módba.

Persze a craft infókért nem csak általánosságban, hanem laponként is kell kiszedni.

A rendes PVP és Sandbox klienst meg kell különböztetni, ezért egy más fajta kliens mindenképpen fontos. De persze itt is lehet állítani, hogy Standard, vagy Wild módra van szükség.

Ha pedig túl könnyű lenne a játék, akkor lehessen adni olyan előnyt a gépi ellenfélnek, ami messziről sem lehet fair. Mondjuk ez abban az esetben, ha őrülten durva paklikat pakol össze az ember, akkor mindenképpen nagyon fontos.

Nagyjából ezek a legfontosabb dolgok, amiket Jimmy megálmodott, viszont ha megnéznétek az ő teljes -és egyébként majdnem végtelen- verzióját, akkor azt ezen a linken megtehetitek.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!