A vakítás szépségei -néhány tipp, hogyan dobj jobb flasheket

A vakítás szépségei -néhány tipp, hogyan dobj jobb flasheket

Ezekkel a tippekkel nagy előnyre tehetsz szert, amivel akár köröket is hozhatsz a csapatodnak.

A vakítógránátoknak már a kezdetek óta óriási szerepük lehet a játékban; néha arról is dönthet, hogy éppen megnyeritek vagy elveszítitek az adott kört. Magába a stratégiában is nagyon sokat számít, hiszen ha megfelelően használjuk, akkor könnyen csőbe lehet vele húzni az ellenfelet, vagy akár arra is kényszeríthetjük, hogy pozíciót váltson. Ne tessék félreérteni, ez a cikk nem arról fog szólni, hogy egyes pályákon bemutatjuk, hogy hova kell vakítógránátokat dobni. Inkább arra törekedtünk, hogy egy általános tudást adjunk át nektek, amivel effektívebben használhatjátok a gránátot a meccseken.

Ismerd a pályát, amin játszol

Ez nem csak azt jelenti, hogy tisztában vagy azzal, hogy van kettő lerakó; egy közép és egy hosszú. Itt arról van szó, hogy ismerd a pálya felépítését, tudd, hogy hova érdemes pattintani flasht, tudd, hogy hova bújhat ellenfél és melyik az a lerakó, ahova inkább érdemes elhelyezni a bombát.

Dobd annyira szélesen a flasheket, amennyire csak tudod

Képzeljünk el egy szituációt Mirage A lerakójánál. Terroristaként játszol, beszeretnél jutni a lerakóra rámpáról és tudod, hogy egy ellenfél ott bújik a palota alatt, és éppen téged tart. A legnagyobb hiba, amit ilyenkor elkövethetsz az az, hogyha bedobsz egy popflasht, hiszen nem tudhatod, hogy egy másik játékos éppen nem tart téged lépcsőről. Dobd be egy kicsit magasabban, így a többi játékost is elvakíthatod. Ez arra is elég lehet, hogy egy 1v1 szituációt hozz létre, és lelődd az ellenfeledet. Itt egy kép, ami illusztrálja a helyzetet:

Használd el az összes flashedet!

Még mindig vannak olyan játékosok, akik úgy halnak meg, hogy maradnak náluk gránátok. Nyugodtan használd elterelésre, vagy akár egy gyors támadáshoz őket. Ha 1v3-ban vagy, és épp a fegyveredet mented ki, akkor se legyél rest használni, akár időt is nyerhetsz vele. A flashbang csak 200$-ba kerül, és ha jól használod, sok pénzt spórolhatsz vele.

Használd ki a környezet által adott lehetőségeket

Nyugodtan használd a falakat, a mennyezetet, vagy akár a padlót is. Könnyedén tudod pattintani a flasht, amivel akár váratlan helyzetbe is hozhatod ellenfeledet. Ezzel azt is elérheted, hogy még fedezékből is tudsz dobni vakítógránátot. Légy kreatív, és tedd egyszerűbbé a küzdelmet számodra.

Érd el, hogy az ellenfeleid háttal legyenek neked

Ez egy elég közönséges dolog, szinte mindenki egyből elfordul, ha látja, hogy egy vakítógránát repül felé. Ez idő alatt simán megtudod lepni őket, és egy egyszerű entry fraggel akár a kört is megnyerheted a csapatod számára. Próbáld úgy dobni ezt a flasht, hogy az ellenfél mindenféleképpen lássa, hogy érkezik, viszont te ne vakulj bele, majd fuss rá ellenfeledre. Ha véletlen nincsen villanógránátod, akkor nyugodtan használhatod a csali (decoy) gránátot is helyette, hiszen majdnem ugyanúgy néz ki, megtévesztve ezzel a másikat.

Tapasztald ki, hogy merre és hogyan játszik az ellenfeled

Ha ezt tudod, akkor könnyen rájöhetsz, hogy melyek azok a helyek, amiket folyton flashelni kell. De ne felejtsd el, egy ügyes játékos, egyszerre több helyet is tart. Ennek a gyakorlásához menj be botok elleni játékba és gyakorold, hogy mennyire effektív az a flash, amit te dobsz. Nyugodtan eltudod helyezni a botokat egy nagyon egyszerű paranccsal:

bot_place - elhelyez egy botot a kijelölt helyen

bot_stop 1 - a botok nem fognak mozogni

Próbálgass játékstílusokat, neked melyik fekszik a legjobban, és melyiket tudnád kivitelezni éles helyzetben is. 

NAGYON FONTOS DOLOG: Attól, hogy te azt látod, hogy az ellenfeled éppen a kezeivel takarja a fejét, az nem jelenti azt, hogy 100%-ban vak. Jelentheti azt, hogy már épp tűnik el a flash hatása, szóval ne erre alapozzunk. Egy jó flashbang akár köröket is hozhat a csapatunknak, úgyhogy ha jól tudjuk használni, akkor abból csak profitálhatunk.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!