Így változott meg Dust 2

Így változott meg Dust 2

Megnéztük, hogy milyen újdonságok vannak a pályán, és milyen különbségekre kell figyelni.

Ma hajnalban napvilágot látott a felújított Dust 2, mely lehengerlő látványa ellenére nagy játékmechanikai változáson nem ment keresztül az elmúlt fél év során. Azonban azok a kis különbségek, melyek az előző változathoz képest történtek, együttesen már igenis befolyásolják majd a pálya működését és a rajta folyó játékot. Nézzük is, mit sikerült eddig felfedezni az új pályán, és mire lesz érdemes figyelni majd!

Tegnap még csak ígéret volt, ma már valóság az új Dust 2

Tegnap még csak annyit tudtunk, hogy hamarosan érkezik a frissített pálya, mára viszont már konkrétan meg is van. Indulhat a béta teszt.

Látvány

A legszembetűnőbb változás egyértelműen a látvány volt mindenkinek. A pálya megérkezését beharangozó cikkünkben már mutattunk képeket az új változatból, így most ennek elemzésétől ilyen formában eltekintenék. Viszont fontos kiemelni, hogy az új texturák és a map nem játszható részeinek kidolgozása fenomenálisan sikerült. Már az előző verzió is szép volt, már ahhoz képest, amit egy ilyen faék egyszerű dizájnból és helységből ki lehet hozni. Viszont ha mellétesszük a 18 évvel ezelőtti verziót, akkor képtelenség nem megmosolyogni azt, hogy mi történt Dust 2-vel ennyi idő alatt:

"A" lerakó

A lerakók elosztásában változás nem történt, inkább a környezet frissült és a szögek változtak meg. A "goose" felirat eltűnt, helyette egy libát (a goose szó magyarul ezt a szárnyast jelöli) láthatunk. Azonban ha ezt a sarkot megfigyeljük, fontos változást láthatunk: eltűnt a fal egy része fent, ami lehetővé teszi a továbbiakban, hogy jobb gránátokat dobhassunk az itt ücsörgő ellenfélre. Ha továbbmegyünk a dobozokhoz, amik a planthelyen vannak, akkor észrevehetünk egy kis zsákszerűséget a szélén. Ez azért érdekes, mert egy olyan szögben van elhelyezve, ami blokkolja a rálátást pitre.

Ha lemegyünk a rámpán, akkor a jó öreg dobozba futunk bele elsőként, ami mögött mostantól nem lehet bújócskázni, ugyanis túl kicsi hozzá. Ez csakis a site-ra jutásban segít, innen könnyen fel lehet rá ugorni. Ha elnézünk a CT kezdő felé, akkor feltűnhet, hogy kicsivel szélesebb lett a falak közti távolság, ami azért problémás, mert így nem lehet tökéletesen elfüstölni (eddig sem lehetett, de most zavaróbb) és valamelyik oldalán lesz akkora rés, hogy át lehessen látni tisztán.

Ha megfordulunk, akkor a buszmegállót csodálhatjuk meg, ami nagy változásokon ment át, hiszen egy tökéletes camp hely lett belőle, ahonnan rövidet és hosszút is tudjuk tartani, ráadásul kényelmes helyről, hiszen a kocsi mögé be lehet mászni és nem lehet átlátni rajta, mivel már nem egy roncs. Viszont innen eltűnt a lehetőség, hogy a fal mögül ugrálva nézzünk ki hosszúra, ugyanis megváltoztatták a falat és az elrendezést.

Ha rövid felé indulunk a lerakóról, akkor két újdonságot találunk. Először is, a magas ház, ami mellette van, még magasabb lett, ezzel együtt pedig a skybox is változott, itt már nem dobhatunk át gránátokat, de a rövid sarkában lévő ház felett továbbra is megtehetjük azt. A másik, látványosabb változás a röviden lévő dobozt érinti, ami eddig téglarakás volt. Mostantól itt, a fal sarkában nem lehet leugrani, mert odatették ezt a gyönyörű kis kiugró részt a falra, ami megakaszt.

"B" lerakó

Itt sem történt különös változás, kicsit letisztultabb lett az elrendezés. Viszont vannak érdekességek, mint pl. a talaj változása, ami mostantól homok helyett valamilyen szalmaszerű dolog. Ez nem is lenne említésre méltó, ha nem lenne benne egy kis csavar: éles és hangos, ha a ráesünk ugrásból. Arra mindenképp jó, hogy könnyebb a törésből lerakóra ugró játékost észrevenni, de elsőre elég fura tud lenni. Néhány helyen még megtalálható ez a hang a pályán, többek között kerítésnél is.

A másik változás a hátsó sarokban történt. A dobozok elrendezése megváltozott, a belsőre két emberrel tudunk boostolni is. Azonban arra senki sem számított, hogy egy bug is lesz vele együtt. Ugyanis innen rálátunk a falon keresztül a lerakóra. Ugyan nem egy feltűnésmentes pozíció, de amíg nem javítják, érdemes figyelni rá, hogy ne legyen itt senki.

Ugyan nem változás, de fontos megemlíteni, hogy most sem lett kinyitva a B sötét feletti skybox. Ami azt jelenti, hogy nem kapjuk meg a lehetőséget új füstös körökre, egyelőre. Sok profi kérte ezt a lehetőséget, ám mégsem adták meg, pedig mókás lett volna, ha csak lehetőség szintjén szórakozhattunk volna ezzel. Nem veszítettünk volna egy próbával semmit, na mindegy. Viszont a lépcső clippelését még mindig nem sikerült javítani, pedig régóta rinyálnak érte sokan, szóval Valve, pls!

Egy-két régebbi hiba viszont kikerült, mint az autóba ragadás B lerakón (lecserélték a modelt). Jött néhány új is persze, mint a fenti wh bug, vagy ez a kevésbé zavaró, de azért igen csak béna clipping hiba:

Közép

Rengeteg apró, ám annál izgalmasabb változás történt itt. Először is vegyünk egy egyszerűbbet: most már nem egyenes a catwalkon lévő perem, ami lehetővé teszi, hogy ilyen menő popflasheket használjunk.

Thats why the new cat railing is shaped that way

Egy másik változás az xboxot érinti. Kicsivel másabb lett, viszont a mechanikák teljesen megváltoztak: másképp lehet elfüstölni és most már egyszerűbb ráugrani is. A CS:GO reddit már most tele van xbox smoke tutorialokkal, úgyhogy ettől megkímélnénk most titeket. A kapuk körüli falak is változtak, több kiugró fal van, amik mögé be lehet bújni, illetve ezeknek köszönhetően megváltozott a CT kezdő füst dobása is, de a régi gránátok kukázása már a megjelenés előtt is garantált volt, szóval ne akadjunk fent rajtuk. A kiugró részek viszont inkább zavaróak, mintsem hasznosak lesznek, több mindenre kell figyelni majd.

"A" hosszú

A jó öreg long is megkapta a maga kiugró falait és ráncfelvarrását. Játékmenetbeli változást egyértelműen a tető lecsapása jelenti majd a sarkon, ugyanis ez lehetővé teszi majd az új buszmegálló gránátozását és azt, hogy messzebbről használjunk füstöt fakapukhoz.

Ha már a kapukat említettük, érdemes megjegyezni, hogy itt is történt egy minimális változás, ugyanis egy eléggé jónak tűnő boostot csináltak a belső dobozokból, ami éppen csak lehetővé teszi a peekelést a kapu felett. Viszont az ellenfél aligha számít rá, hogy abból a szögből letartják, szóval lesz ennek keresnivalója a játékban:

T kezdő

Kevés változás történt, picit letisztultabb lett a T kezdő és vonzáskörzete, mint volt. Bár ez a teljes pályára igaz, ugyanis mindenhol éles szögeket kapunk, kicentizett modellekkel. A legnagyobb változás itt mindenképp a játszótér baloldalára helyezett féltető, ami ellehetetleníti a gránáthasználatot ebből a pontból. Viszont a régi trabi helyére került egy kb. ugyanolyan régi Merci, ami mellől továbbra is lehet hosszúra bármit dobni.

Összegzés

Végső soron nem kaptunk nagy és látványos dolgokat, nem lettek új utak megnyitva vagy B sötét skybox változás. De rengeteg apróság került be, és biztos vagyok benne, hogy még csak karcolgatjuk a felszínt. Rengeteg jó ötlet született az elmúlt órákban egy-egy változás használatára, és hamarosan tele leszünk gránát tutorialokkal, bugokkal meg a szokásos dolgokkal, amik körülvesznek egy ilyen megjelenést. Azonban az eddig látottakat nézve egy remek ráncfelvarrást kapott a pálya, ami a következő időszakra leköti majd a játékosokat, legalábbis egy újabb pálya megváltoztatásáig.

Ha kicsit körbejárnátok a pályát, akkor azt megtehetitek a bétaprogramhoz való csatlakozással, mely a Steam -> könyvtár -> CS:GO (jobb klikk) -> tulajdonság -> Béta fül alatt megtalálhattok. Ha ez egy kicsit kínai volt, vagy csak hosszúnak tűnt, akkor pedig érdemes csatlakoznotok Kodiakhoz, aki megtette a fáradalmas körültekintést az alábbi videóban:

Nektek hogy tetszenek a változások? Jobb, vagy rosszabb lett a pálya?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!