Láthatatlanság, rejtőzködés? Mi is a különbség a kettő között?

Láthatatlanság, rejtőzködés? Mi is a különbség a kettő között?

A LoL világában vannak szégyenlősebb karakterek, akik szeretnek elbújni. Anno ezt egyféleképpen tehették meg, de mostanra lett két fajta "láthatatlanság" is.

A League of Legends játékán belül, bár vannak hangok, mégis leginkább a szemünkre hagyatkozunk, valamint arra, amit éppen látunk. Ez a legtöbb hősnél rendben is van, ám van pár trükkösebb fajta, akik szeretnek elbújni előlünk. Míg ez 2016-ig teljesen egységes volt, tavaly úgy döntött a Riot, hogy különbséget kell tenni a láthatatlanság és a rejtőzködés között. Ez sokaknak okozott már fejfájást, hiszen nem egy hősnél kell ezt megjegyezni, de szerencsére egy elég logikus rendszer szerint működik ez az egész, szóval nézzük is meg, mit kell tudni.

PBE: Máris jön az Evelynn buff

Huzsi | 17/10/14 11:06 A frissítés során Evelynn kapott egy kis változtatást, folytatódik a rúnák tesztelése, illetve a Death Sworn hőskinézetek kaptak újabb apró módosításokat. Az élet nem áll meg a PBE szerverén attól függetlenül, hogy újra nyitott a regisztráció, hiszen nyakunkon az előszezon!

Először azt kell tisztázni, hogy mi is a különbség a láthatatlanság és a rejtőzködés, vagyis angolul az invisibility és a camouflage között; ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy melyikről beszélünk.

Láthatatlansággal a következő hősök rendelkeznek a játékon? Akali, Kha'Zix, Shaco, Talon, Teemo, Vayne és Wukong. Ha belegondolunk, ezek a hősök el tudnak tűnni, de alapvetően rövidebb időtartamokról beszélhetünk, kivéve Teemot, aki akár a világ végéig is állhat egy bokorba láthatatlanul. Tehát ezek úgymond taktikai láthatatlanságok, amiknél nagyon fontos az időzítés, mivel nem tartanak sokáig. Emellett viszont az az előnyük, hogy a tornyok mindent látó auráján kívül semmi mással nem lehet őket felfedezni, még a control warddal sem. Sőt, ha a közelünkben jönnek, akkor sem tűnnek fel: ez tényleges láthatatlanság.

A tornyokon kívül azért van még egy lehetőségünk, ez pedig a pásztázó lencse, vagy angolul sweeper lens, amivel az őrszemeket is ki tudjuk szedni. Ilyenkor egy piros körvonalat láthatunk villogni időközönként, így lehet elképzelésünk arról, hogy merre járnak, ám kattintható képességekkel –mint alaptámadások, vagy célpontra rakott képességek– nem támadhatjuk őket. Célozható képességekkel viszont minden további nélkül megtehetjük azt. Mivel ezek a képességek mind-mind rövid ideig hatnak, fontos őket észben tartani, hogy ki mikor tűnhet el.

A legmegfelelőbb ellenlépés a rálátás. Nem csak ott, ahol éppen harcolunk, hanem a környéken is, hiszen ha épp sárkányt hoznánk, de van őrszemünk a fal túloldalán, és látjuk, hogy a Shaco épp eltűnt, akkor jó eséllyel beugrott hozzánk az odúba, hogy belopja azt. Így máris felkészültebben várhatjuk őt. Ugyanez igaz a többi hősre. Érdemes a közelben lévő bokrokat megfigyelés alatt tartani, mivel logikusan onnan fognak indulni, ott válnak láthatatlanná, hogy a csapatharcban meglepetést okozzanak.

Ezek a képességek idegesítőket tudnak lenni, főleg egy ultit fejlesztett Kha'Zix-nál a dzsungelben, aki minden bokor után eltűnik 1,5 másodpercre, de egy kis tudatossággal és odafigyeléssel ki lehet játszani, elvégre a láthatatlanság legnagyobb ereje a meglepetés. Ha ez eltűnik, akkor máris nem olyan félelmetes a dolog, legalábbis ez a része, hiszen egy 10 1-es Kha'Zix, ha láthatatlan, ha nem, eléggé káros tud lenni az egészségünkre.

A rejtőzködés viszont egy teljesen más dolog. Elsőre gyengébbnek tűnhet, de mégis sokkal nehezebben kijátszható, mint a láthatatlanság, ha tudjuk mit csinálunk.

Rejtőzködéssel csak három karakter rendelkezik jelenleg, ők Evelynn, Rengar és Twitch. Az alapvető különbség a láthatatlanság és a rejtőzködés között, hogy a rejtőzködést könnyebb észrevenni. Ha egy rejtőzködő karakter túl közel jön hozzánk (700 egységre), akkor látni fogjuk minden segédeszköz nélkül is, illetve a control wardok (–no meg a tornyaik is–) lebuktatják őket. A problémát itt inkább az időtartam jelenti. Twitch akár 14 másodpercre is el tud tűnni, Rengar 20 másodpercre, Evelynn pedig a hatos szint meglépésétől akármeddig így tud maradni, amíg nem töri ezt meg egy támadással, vagy képességgel (kivéve a W). Ilyen esetben a sima őrszemek már nem biztos, hogy megmentenek minket a közeli bokrokban, mivel sokkal messzebbről is aktiválhatják ezeket a képességeket.

Regarnál van egy figyelmeztető ikon a fejünk felett, ha ránk tud ugrani, de azért még félelmetes tud lenni, míg a másik két karakternél nem nagyon van ilyen, maximum az Evelynn W után, hiszen ekkor egy rövid időre egy rózsaszín nyíl jelzi, milyen irányban található a hölgyemény. Sokkal tovább tudnak minket sakkban tartani, főleg a játék későbbi felében, ahol, ha egy Twitch nem látható, azonnal gondolkozhatunk, hogy vajon mikor és honnan fog feltűnni egy jó ultival. Ezeket összehasonlítva mondjuk egy Shaco Q láthatlansággal, ami 4,5 másodpercig tart, máris láthatjuk a különbséget. 

Mivel ennyire sokáig tartanak ezek a képességek, nehezebb őket körbejátszani, és itt jön be a rálátás fontossága, ám ezúttal jobb ha control wardokra hagyatkozunk. Gankeknél Evelynn esetében az alapvetően használt bokor wardok mondhatni semmit nem érnek, hiszen ha van egy kis esze, akkor lép csak az ösvény közelébe, ha már láthatatlan. A control wardokat ő is látja, így ilyenkor megállhat leszedni őket, vagy vissza is fordulhat, de ha nincs ilyenünk, akkor semmi nem akadályozza meg abba, hogy benézzen hozzánk.

A titok nyitja tehát, hogy az alapvető taktikákat mindkét esetben el kell felejteni és tudatosan készülni kell ezeknek a hősöknek az érkezésére. A rálátás is nagyon fontos, láthatatlan hősök esetében a bokrok wardolása, rejtőzködő karaktereknél pedig a control wardok használata. Ha egy ilyen karakter eltűnik a térképről, mindig figyelni kell, és ezért is fontos követni a mozgásukat, hogy ki, hol látta legutoljára, ezzel is leszűkítve a lehetséges érkezések lehetőségét. Továbbra is a meglepetés ereje az igazi erőssége ezen hősöknek, de ha tudatosan készülünk az esetleges feltűnésükre, akkor még mi is meglephetjük őket, mivel sokszor abba a hibába esnek, hogy teljes biztonságban érzik magukat ilyenkor, holott nem feltétlenül kéne.

Ha már nagyon a játék késői szakaszában vagyunk, és nincs helyünk control wardra, a második legjobb megoldás a paranoia. Bármennyire is furán hangzik, ha egy Twitch eltűnik, de nincs is a közelünkben, érdemes úgy játszani, mintha ott lenne. Mi van ha most tűnik fel? Van rá megoldásunk, tudunk menekülni ha kell, tudjuk kezelni a helyzetet? Ha a válasz nem, akkor rossz pozícióban vagyunk, érdemes máshova menni, vagy együtt mozogva készülni az ilyen lehetőségekre. Ne maradjunk kint egyedül farmolni, hiszen mi van, ha pont akkor tűnik fel egy ilyen hős? Így persze nehezebb lesz farmolni, de még mindig jobban járunk, mintha újra meg újra meghalnánk a figyelmetlenségünk miatt.

Kerüljük a bokrokat ha lehet, ezek jelentik a legnagyobb veszélyforrást a pályán, főleg egy Rengarral szemben, és hiába vesszük észre őket, ha esetleg túl közel merészkednének, az esetek nagy részében ilyenkor már túl késő, hogy elmeneküljünk.

Összefoglalva tehát: vegyetek őrszemeket, játszatok biztonságosan, és ne mászkáljatok egyedül felfedezetlen területeken. Ha ezeket az egyszerű szabályokat betartjuk, nekünk is könnyebb dolgunk lesz a láthatatlan és rejtőzködő hősök ellen.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!