Kissé elavultak lettek az AP tárgyak, ezen változtatna a Riot!

Kissé elavultak lettek az AP tárgyak, ezen változtatna a Riot!

Az AP tárgyak nem sokat változtak mostanában, legalábbis nem annyit, mint az AD vonal. Mivel változik a játék, a rúnák és persze a meta is, így ezeket is újra fogják gondolni a jövőben.

Közeledik a preseason, ami változásokat jelent, ráadásul nem is kicsiket. Elég ha csak a teljesen átdolgozott rúnákra gondolunk, amiknek a fejlesztése és tesztelése még most is zajlik, hiszen hétről-hétre variálják őket. A tárgyak –főleg az AP tárgyak– viszont kissé el lettek hanyagolva mostanság.

Hogyan manipuláld az előnyödre az ellenfeled mozgását az ösvényen? -videó

Aioween | 17/10/17 17:07 Egy kis észjátékkal könnyen úgy rángathatjuk a saját előnyünkre az ellenfelünket, mint egy rongybabát. Megmutatjuk mire is kell figyelni ilyenkor! Számtalanszor elmondtuk már, hogy mennyire fontos a pozicionálás a pályán, azonban ez a fogalom leginkább csapatharcok kapcsán kerül említésre, holott nem csak ott kell figyelni rá.

A legutóbbi változások az Abyssal Scepter-t érték, ebből lett az Abyssal Mask, illetve a Banshee's Veilt. Az előbbiből egy tankosabb tárgyat építettek, amit egyes mágusok is tudnak azért használni, míg az utóbbi pont fordítva alakul: tank tárgyból lett mides, és az igazán burst karakterek ellen jelenthet némi gyógyírt. De ha végiggondoljuk a teljes AP vonalt, eget rengető változás nem történt az utóbbi időkben. Ugyanez az AD oldalon már nem igaz, eleve a lethality megjelenésével teljesen megváltozott minden év elején, a Last Whisper szerepe is más lett egy ideje, kaptunk új tárgyakat, amik lethality-re épültek (Draktharr, Edge of Night, frissített Youmuu's). 

Éppen ezért a Riot elkezdett gondolkozni azon, hogy miként lehetne az AP vonalat is kissé gatyába rázni. Erről Trading Stance írt a Riot fórumain, aki átérzi a mostani helyzetet, hiszen ő is alapvetően mage játékos, illetve ő felel a tárgyak fejlesztéséért is. Tisztában van azzal, hogy eléggé szűkösek jelenleg az AP tárgyválasztások, nem sok lehetőségünk van annyira variálni. Ez nem azt jelenti, hogy kevés tárgy lenne, viszont nagyjából kialakult, hogy mely karakterekre miket érdemes megvenni, és attól a megszokottól csak ritka, illetve indokolt esetben térünk el. 

Mint kiderült; elég régóta téma ez a cégen belül, most pedig úgy döntöttek, hogy elhintenek pár apró részletet a várható változásokról a közösségnek is. A tárgyfrissülések pontos természetét egyelőre még nem szeretnék elárulni, de a mögöttük álló gondolatmenetet, illetve az alapvető irányt igen. Már csak azért sem, mert a projekt még nagyon az elején áll, és egy ilyen volumenű változást eszközölni nem két nap, hiszen le kell fejleszteni, tesztelni, javítani, újragondolni stb.; ez rengeteg idő.

Az elsődleges cél az AP tárgyváltozásokkal, hogy nagyobb változatosságot nyújtsanak. Legyenek különféle tárgyak (főleg kezdőtárgyak), amik közül lehet választani, és legyenek jók bizonyos helyzetekben, illetve passzoljanak bizonyos játékstílusokhoz, karakterekhez, másokhoz pedig ne. Jelenleg erre nem sok lehetőségünk van, mivel az esetek túlnyomó többségében egy Doran's Ringgel és 2 potival kezdünk. Ott van még a Dark Seales kezdés 3 potival, vagy a Corrupting Potion és nagyjából ennyi. Ha nagyon ki akarunk térni mindenre, szélsőségesebb esetekben előfordul a Doran's Shield is, és ha minden kötél szakad, akkor Cloth Armor 4 potival, de alapvetően nem azt szeretnénk megvenni, tehát maradjunk a 2-3 lehetséges kezdésnél.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy nem kell rögtön egy teljes átdolgozásra gondolni, nem fognak minden tárgyat kicserélni, mivel szeretnék viszonylag rövidebb időn belül kidobni ezt a frissítést. Ez nem jelenti azt, hogy frissítés alatt letudnak mindent, idővel szeretnének mindent kikalapálni. telésével szép lassan mindent szeretnének kikalapálni.

Ott van például a Rabadon's Deathcap, ami a játék legdrágább tárgya, de a hasznosságát tekintve nem túl jó. Persze jól hangzik a 35% plusz AP meg a 120 AP, amit alapból kapunk és bizonyos esetekben tényleg jól jön, de ha a szigorúan vett "utilityt" nézzük, a tárgy semmit nem nyújt. Nem ad manát, nem ad CDR-t, se bármilyen más statot, csak és kizárólag AP-t. Ezzel egyébként teljesen egyedül van a játékban, nincs még egy olyan tárgy, ami kizárólag egyetlen egy fajta statot adna, se az AP se az AD vonalon, mégis 3800 aranyba kerül. Utoljára 2015 novemberében nyúltak hozzá, ekkor vitték fel az árát 3500-ről 3800-ra.

Kíváncsian várjuk, hogy milyen újdonságokkal lepnek meg minket. Nekem például hiányoznak a manaregenerációs tárgyak, amiket lényegében teljesen kivettek a középső ösvényről, miután a Morellonomicont és az Athene's Unholy Grailt is átdolgozták. Ezzel a statisztikával leginkább a support tárgyak rendelkeznek manapság. Egyetértek Trading Stance-el; én is számtalanszor éreztem azt, hogy tanácstalan maradtam a meccs végére a vásárlást illetően, amikor próbáltam alkalmazkodni egy bizonyos helyzethez, nagyon korlátozottak voltak a lehetőségek a megszokott tárgyakon kívül.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Borítókép: https://toadjd.deviantart.com/art/Rabadon-s-Deathcap-Sombrero-Mortifero-de-Rabadon-478004358

Kövess Minket!