Úgy tűnik véglegesítették az összes NA LCS résztvevőt jövőre!

A több hetes huzavona után végre összeállt a végleges NA LCS felállás, akikkel megindulhat majd a 2018-as franchise rendszerű liga. Lesznek meglepetésnevek!

A tegnapi napon véglegesítették az NA LCS résztvevőit. Volt meglepetés bőven, hiszen több olyan csapat részvételét is megtagadták, akikről senki nem gondolta volna, hogy nem lesznek jelen jövőre. A legnagyobb meglepetést talán az Immortals kiesése okozta, akik egyrészt döntőztek nyáron a TSM-mel, illetve a VB-re is kijutottak. Sőt, talán az egyik legjobb új csapat volt a ligában a régi nagy öregeket leszámítva, mint a TSM, CLG, Team Liquid, vagy a Cloud9.

Pár kivétellel hullanak az NA LCS csapatok, mint a legyek

Az eddigi hírek elég érdekesek voltak az NA LCS kapcsán, ugyanis a Team Dignitas és a Team Envy jelentkezését is kukába dobta a Riot Games. Szerencsére minden jelenlegi csapat azért nem lesz megtagadva.

Egyik indoka a kizárásuknak elvileg az volt, hogy a szintén Los Angeles központú Overwatch League-be is benevezett a csapat, és minden bizonnyal ez nem tetszett a Riot Games-nek. A másik meghökkentő döntés a Dignitas kizárása volt, aki szintén alapító tag volt, még az NA LCS indulásakor. Annyira nem lepődtünk meg a Phoenix1 kimaradásán, akiknek bár volt egy jó tavaszi szakasza, de nyáron semmit nem tudtak felmutatni. 

Akik bent maradtak az eddigi csapatok közül, azok természetesen a nagyok, vagyis a TSM, a CLG, a Team Liquid és a Cloud9. Szintén résztvevő csapatok még az Echo Fox és a FlyQuest is, őket is jóvá hagyták. Érkeztek azonban új nevek is bőven, majdnem a liga fele lecserélődött, legalábbis ami a szervezeteket illeti, de nem lennék meglepődve, ha pár NA LCS hely nélkül maradt csapat játékosai feltűnnének máshol a közeljövőben. Ezek a csapatok minden bizonnyal el fogják engedni a LoL felállásokat, mivel az LCS-be jutás reménye nélkül nem sok értelme lenne megtartani.

Elsőként a Golden State Warriors egyik tulajdonosának pályázatát fogadták el, ő nem mást mint Joe Lacob. A pénz nyilvánvalóan itt sem jelentett gondot, hiszen egy hagyományos sportháttérrel rendelkező egyén számára ez még akár aprópénz is lehet. Tegnap pedig a Cleaveland Cavaliers jelentkezését is elfogadták, az ő e-sport részlegüket egy korábbi CoD-os pro, Matthew "Nadeshot" Haag vezeti majd. Ők lesznek a harmadik kosárlabda csapat, akik külön beszálltak az LCS-be. Szintén új névként tűnt fel még a Houston Rockets is, vagyis újabb kosárlabda csapattal bővül a liga.

Végül, de nem utolsó sorban, az e-sport világából, csak más játékból érkezik az OpTic Gaming is, akiket CS:GO-ból lehet ismerni, illetve a CoD világából is, talán ez utóbbiból még jobban is, hiszen innen lettek híresek. Jelenleg egyébként észak-amerikai származása ellenére öt európai játékos alkotja a CS:GO csapatukat, és végre igazán erős a lineup. Reméljük LoL-ból elsőre is sikerül valami épkézláb felállást összehozni, hiszen négy idei csapat megtagadásával bőven lesznek szabad játékosok. 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!