Nemsokára indul a Dual Class Arena - hajjaj milyen durva kombók lesznek itt

Nemsokára indul a Dual Class Arena - hajjaj milyen durva kombók lesznek itt

Már nem kell sokat várni és indulhat a Halloween eseménysorozat, ahol egy eddig soha nem látott aréna mód lesz elérhető. Kicsit utánaolvastunk mik a legdurvább lapkombinációk.

Mint főleg arénajátékos, nagyon örültem múlt héten, amikor bejelentették, hogy a Halloween esemény során egy új módot kapunk, ahol két kaszt lapjait és erejét tudjuk kombinálni. Fejben már el is terveztem, hogy a Mage mellé bepakolom a Priest-et és akkor lesz végtelen sebzésem, meg persze gyógyításom. De felmerült a Warrior + Warlock kombó, hogy a Life Tap negatívumát majd armor lapokkal ellensúlyozom. Viszont a mai napon felmerült egy olyan gondolatom, hogy a lapok között milyen szinergiákat lehet találni. Egy kis utánaolvasás után rájöttem, hogy erre már gondolt a  közösség is. Olyan kombókat találtam, aminél párszor tátva maradt a szám és már nem győzöm kivárni, hogy ledraftolhassam az első körömet. De ezek után lássuk mire is gondolok.

Equality + Whirlwind

Figyelembe véve, hogy a két fenti kártya egyike Common a másik meg rare ez kicsit durva, gyakorlatilag két mana és eltűnt az ellenfél összes lénye jó esetben és még ledraftolni sem lesz olyan nagyon elképzelhetetlen.

Steady Shot + Mage varázslatok

Azt hiszem itt új értelmezést nyer majd a Smorc.

Bittertide Hydra + Treachery + Volcano

Ehhez persze két kör kell, de ha sikerül összehozni az nagyon durván hangzik.

Rogue Deathknight + Kazakus

Dupla Kazakus és négy Kazakus Potion, persze ehhez 5 manás potit kell kikapni. Ezen kívül persze ez két legendás lap, de már belegondolni is durva ha összejön.

Bloodbloom + Ultimate Infestation

Csak gondolj bele, ha ezt kijátszod a második körben, akkor mennyi esélye van, hogy az ellenfél feladja?

Unleash the Hounds + Savage Roar

Olyan mintha újra éledne a Force of Nature, de ez még ennél is durvább egy picit.

Unleash the Hounds + Evolving Spores

A hatás akár még durvább is lehet, mint az előbbi esetében.

Ezek után pedig jött egy olyan is, hogy mi lenne, ha az aréna Wild lenne

Protect the King + Stonehill Scavanger + Bolster

Ebbe bele se akarok gondolni.

Raza + Coldara Drake

Instant win, persze ehhez a Mage Hősképesség kell.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Közvetítések