EU-ban még csak-csak, NA-ban szinte senki sem nézte a Minort

EU-ban még csak-csak, NA-ban szinte senki sem nézte a Minort

A 100 ezer nézőt sem érte el a Twitch peak EU-ban, az NA Minor pedig a 30 ezret sem.

November 2-5 között lezajlott mindkét régióban a Minor, amivel a Major kvalifikációra lehetett kijutni. Olyan komolyabb Tier 2-es csapatokat láthattunk küzdeni, mint az EnVy, a Space Soldiers, vagy az élmezőnyhöz valamivel szorosabban kötődő Team Liquid. Ehhez képest az NA Minort például 30 ezer ember sem nézte egyszerre!

Valljuk be ez igen szomorú, még akkor is, ha egy „kisebb” versenyről van szó, ami csak a Major kvaliról dönt. Azonban az amerikai nézőszámok nem véletlen csappantak meg. A tengerentúlon mindenki a PUBG-re van rágyógyulva, és inkább azzal játszik, vagy azt követi egy streamen, mint hogy a CLG - coL-t, és az ehhez hasonló kaliberű meccseket nézze egész hétvégén. Illetve egy másik probléma, hogy összességében gyengék voltak a csapatok. Nyilván, ha egy Cloud9, vagy egy régi Immortals kaliberű csapat is itt lett volna, akkor többen ülnek le elé. Így viszont a Liquid maradt az egyetlen húzóerő.

Itt már azért kicsit többen nézték a Minort, és azok után, hogy a Godsent és az Optic is kiesett, még mindig sokan kíváncsiak voltak a döntőre. A helyzet viszont itt sem túl rózsás, hiszen a Krakkói Minort 150 ezren is nézték egyszerre, így itt is egy 33% körüli visszaesés van. Ennek a tendenciának viszont két dolog is gátat szabhatna: izgalmasabb versenyre van szükség, nagyobb felhajtással és több pénzzel (jelenleg $50 000 a teljes összdíjazás), illetve jobb csapatok kellenek. Ha majd egyszer visszajutnak a körbe a NiP, a HR és a hasonló értékű nevek, akkor egészen biztos, hogy ők tömegeket fognak bevonzani, mert már ismertek.

De addig is, inkább a hanyatlás vár a Minorokra nézettség szempontjából, és ennek a legnagyobb oka az, hogy túl sok verseny van egy évben, így szelektálnia kell a nézőnek. Éppen ezért, lehet, hogy jobban járnánk, ha teljesen újragondolnák az egész Major kvalifikációs procedúrát. Gondoljatok csak bele, mennyivel jobb lenne, ha egy hivatalos ranglista alapján hívnának meg csapatokat a Major fő kvalijára, és egy az eddiginél sokkal nagyobb show-t tennének köré?

Akkor izgalmas versenyt nézhetnénk és csak egyet kellene követnünk, nem ötöt a négy Minorral együtt. Mindjárt jobb csapatok is lennének és több pénz is járhatna érte. Egyfajta mini-Major lenne a tier 2-es csapatoknak. Érdekes ötlet, ami mindenképp megér majd egy alaposabb körbejárást. Mit gondoltok róla?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!