10.000 $-os versenysorozatot indít Tyler1

10.000 $-os versenysorozatot indít Tyler1

Tyler1 a LoL közösség egy nagyon megosztó tagja, akinél felreppent a hír, hogy esetleg jövőre leszedik a tiltását. Addig is viszont semmi sem állíthatja meg abban, hogy egy újabb Tyler1 kupát indítson.

Idén ősszel egy új bajnokság veszi kezdetét, aminek ezúttal semmi köze nem lesz a Riot Games-hez. Tyler1-hez viszont annál inkább, hiszen ő az egész szülőatyja, szervezője és persze sokak örömére: a kommentátora. Egy korábbi próbálkozása már volt, és bár játékosként sok borsot törhetett mások orra alá, azt el kell ismerni, hogy az obszcén és már-már "idióta" stílusa nagyon vicces egy-egy meccs kommentálása közben.

Tyler1-nek bizonyos feltételek mellett feloldhatják a tiltását

Az utóbbi időben felpörögtek az események Tyler1 körül. Nemrég kapott egy "jókívánságot" egy Riotostól, akit azóta elengedtek, most pedig már arról van szó, hogy esetleg visszatérhet LoL-t streamelni.

Úgy látszik elég komolyra vette a figurát, és az előző poén torna után, ami meghívásos alapon működött, most egy egész jó díjazású versenyt szeretne összedobni Tyler1 Championship Series néven (TCS). 10 000$ nem kevés pénz (–átszámolva 3 millió Forint–), még az idei MEB fődíjának is a kétszerese, mindezt úgy, hogy egy magánemberről beszélünk. Ha esetleg lemaradtatok volna az előző versenyéről, ahol komplett stúdiót, háttereket és persze közönséget is összedobott magának Tyler1, azt itt is pótolhatjátok. 50 perces, de ha van egy kis időtök és tudtok angolul, abszolút érdemes; jobb mint egy valóságshow.

A közvetítést már majdnem egy millióan látták Youtube-on, szóval elég nagy sikernek örvendett, hiszen Tyler1 egy teljesen új szemszögből közelítette meg az egészet. Sok része persze csak kifigurázás és mély elemzésekre valószínűleg nem számíthatunk ezúttal sem, de ha őszinték akarunk lenni, nem is emiatt nézik olyan sokan a srácot.

Mint említettem, ezúttal már kicsit szervezettebb formában történik majd a dolog. Külön szabályrendszere is lesz a versenynek, amibe ironikus módon az Idézők kódexe is bele van foglalva, ami miatt Tyler1 jelenleg ID bant élvez, de a játékosoktól ettől ez még ugyanúgy elvárás lesz. Ha valaki nem tartja be a szabályokat, azt nem csak erről, de akár még a jövőbeli TCS-kről is kitilthatják.

Mindezek mellett van pár kritérium is, aminek meg kell felelnie. Egyrészt a játékbeli szüneteket előre be kell jelenti, és azt is, hogy pontosan mi is az oka, ekkor maximum 5 percet kapnak egyszerre. Ha valaki nem veszi komolyan és trollkodik, az ugyanúgy büntetésre számíthat, vagy őt, de akár egész csapatát is kizárhatják a tornáról. Ha valahol átfedés van játékosok között két csapaton belül, természetesen ők is repülnek. A Trash talk és a BM megengedett, de bizonyos keretek között, ami még nem sérti a League of Legends szabályzatát. Ha valaki elkésik, vagy nem tud időben kiállni egy mérkőzésen, az szintén kizárásra számíthat.

Nem indulhatnak majd olyan csapatok, illetve játékosok, akik jelenleg LCS szerződéssel rendelkeznek, viszont akik az NA Scouting Grounds-ra jelentkeztek, azok igen. Ezt a Riot is jóváhagyta, illetve a TCS szabályzata is. A jelentkezett csapatokat a solo queue eredményeik alapján fogják kiválasztani, szóval valószínűleg a high eloban játszók számíthatnak elsősorban megjelensére.

A mérkőzések november 18-án indulnak, először Bo1-es formátumban, vagyis egyenes kiesés lesz, és ezt a twitch.tv/competeleague oldalon lehet majd követni. A döntőt, már saját csatornáján fogja adni Tyler1, és ez egy Bo3-as összecsapás lesz, melynek fődíja a már említett 10 000 dollár, vagyis fejenként cirka 600 000 Ft. A jelentkezés november 12-én zárul majd, de lévén, hogy az NA szervereken játszódik az egész, európaiak elég nehezen rúghatnak labdába, hacsak nincs a kinti szerveren is magas elojuk.

Élő videó megtekintése innen: loltyler1 – www.twitch.tv

Ha valaki mégis érintett lenne a jelentkezésben, és van az NA szerveren is magas rangban levő fiókja, illetve akad legalább 4 másik bajtársa, akik ugyanígy állnak, azok az alábbi linken tudnak jelentkezni. Akit én még nagyon hiányolok innen, és ebbe a formátumba tökéletesen beleillene a stílusa: az Trick2g. Ők ketten szerintem fergeteges műsort dobnának össze, hiszen Trick2g már évekkel ezelőtt is meccseket játszatott feliratkozóival, amiket kommentált is.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!



League of Legends - Már a skineket is újrahasznosítja a Riot

Több támadás is érte a Riot Gamest a League of Legends közösség felől miután a játékosok "újrahasznosított" VFX elemeket fedeztek fel a PBE-re felkerült legújabb Tündérkirályság kinézeteken.