Hirdetés

Az eddigi tapasztalataink: rövid beszámoló 30-as szinttől egészen 35-ig

Egy kis összefoglalóval készültünk nektek, melyben néhány fontos dolgot megemlítünk a 30-as szinttől egészen a 35-ig tartó úton.

NÉZD MOST AZ ESPORTGURUN!

Rainbow Six: Siege European League 2021

Na'Vi vs. Empire

Hirdetés

Az új rendszer kialakításával eltörlésre került a szintek maximális határa, ami pozitívum. Eltörölték a mérkőzésenként utáni BE-t, és kizárólag tapasztalati pontokat kapunk, a BE-t pedig szintlépésekkor kapjuk a kapszulákból.

Már korábban ejtettünk róla szót, a 31. szint elérésekor egy darab 450-es hős és három darab 1350-es hős töredéke ütötte a markunkat. Az 1350-es hősök után 270 BE-t kapunk, míg a 450-esek után 90. Ezáltal összesen, ha mind a négyet betörjük; 900 BE jár. A 31. szintlépéssel kapcsolatos videónk itt megtekinthető:

A 32. szintlépéshez ugyan úgy 2496 xp kell, mint ahogy a 30. szintről a 31. szintre. A rendszer okosan lett kitalálva, hogy ezekből a kapszulákból a nyitott hőst vagy aktiváljuk, vagy betörjük, és akkor lesz fizetőeszközünk. Bár ezeknek a töredékeknek az értéke lehetne véleményem szerint több, átlagosan 900 BE ütötte a markomat minden szintlépés során egészen a 35. szintig. Négy szinten keresztül 900 BE-t kaptam változó módokon, volt hogy 4 darab hőstöredék volt a kapszulámban, volt hogy kettő darab. Bár az összértékük mindkét esetben 900 BE volt fixen.

Ne fejleszd még 6-os, 7-es szintűre a hőseidet!

Huzsi | 17/11/10 08:43 A tegnapi előszezonnal kapcsolatos frissítés alapjaitól rúgta fel a játékot. Eleinte még örültünk is neki, hogy végre fejlődhetünk tovább a 30-as szint fölé, azonban nem gondoltunk bele abba, hogy az IP eltörlése játékonként mekkora veszteséget is fog okozni a számunkra.

A mérkőzések során egy negatívumot tapasztaltam még, mintha a mérkőzések alacsonyabb színvonalt képviselnének a korábbiakhoz képest. Személy szerint legalábbis több trollal és hozzá nem értővel találkoztam, bár ez lehet még csak az új rúnáknak tudható be. A 35. szintet elérve csalódtam a korábbiakhoz képest, ugyanis a kapszulám már csak 810 BE értékű hőstöredéket tartalmazott. 34. szintről 35. szintre már 2688 tapasztalati pontot kell gyűjtenünk, majd 35-ről 36-ra szintén. Ebből ítélve úgy néz ki, hogy 4-5 szintenként nő a szükséges xp mértéke.

A 30. szinttől a 35. szintig összesen 29 mérkőzés alatt értem el. A 29 meccsből 19 győzelmet és 10 vereséget tudhatok magam mögött, illetve ezekből a mérkőzésekből 9 botok ellen történt, 1 aramon, a többi pedig az Idézők Szurdokában. Szerettem volna letesztelni minél több helyen, hogy mennyi tapasztalati pontot is ad, ezért van több botok ellen ment teszt mérkőzés is.

Összesítve: 3 napos xp boosttal és 15 győzelmes bónusszal ellátva feltornáztam magam a 35. szintre, és ezalatt az idő alatt 4x900 és 1x810 BE-vel lettem gazdagabb. Ezt összeadva ez 4410 BE. Kísérletemet kíváncsian folytatom tovább és fejlődök, várom, mikor lesz a hőstöredéket tartalmazó kapszulában vagy több érték, vagy hőskinézet, mint töredék. A Riot figyelemmel követi a BE-vel kapcsolatos visszajelzéseket, melyekre alapozva már realizálták, hogy nem állja meg a helyét így a rendszer. Ennek megfelelően már dolgoznak a megfelelő korrigálásokon és foltozásokon, hogy a rendszer újból elfogadható legyen mindenki számára.

Amit még én hiányolok, és esetleg pótolnék: az egy ranglista. Persze tudom, nem ez a játék célja, de azért mégis a versenyszellem ott van a játékosok többségében, és többek között én is kíváncsi lennék arra, hogy hányadik helyen is állhatok a jelenlegi szintemmel. Persze ez már csak finomhangolás és részletkérdés. 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Hirdetés
Hirdetés
A hozzászólás nincs engedélyezve
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés